MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Az elnök mögött két nő, először a történelemben

Az elnök mögött két nő, először a történelemben

telex.hu

Egészen idén januárig nem volt női alelnöke az Egyesült Államoknak.

Magyar idő szerint csütörtök hajnalban mondott először beszédet Joe Biden az amerikai kongresszus előtt. Az egy órás beszédben szó esett a belföldi terrorizmusról, a fegyvertartás szigorításáról, a szisztematikus rasszizmusról és a minimálbér, valamint az adók emeléséről is.

A januárban beiktatott Biden elnöksége 100. napjának előestéjén mondott beszédet, melyben elnöksége eddigi eredményeiről, valamint a következő időszakban végrehajtandó terveiről beszélt. A teljes beszédet itt, egy rövidebb összefoglalóját pedig itt lehet megtekinteni.

A demokrata párti elnök beszédét azzal kezdte, hogy felhívta a figyelmet arra, hogy a történelemben először két nő (Kamala Harris alelnök, és Nancy Pelosi házelnök) ül mögötte a képviselőházi emelvényen. Az elnökök kongresszus előtt tartott beszédei során az alelnök és a házelnök szokott helyet foglalni mögötte. Mivel egészen idén januárig nem volt női alelnöke az Egyesült Államoknak, így a hajnali beszéd volt az első, amin megvalósulhatott ez a felállás. Kamala Harrishez hasonlóan Nancy Pelosi is történelmet írt korábban, amikor 2007-ben ő lett a képviselőház első női házelnöke.

Biden nagy sikernek nevezte a koronavírus elleni küzdelmet, valamint a márciusban elfogadott 1900 milliárd dolláros gazdasági mentőcsomagot, amely a koronavírus-járvány okozta gazdasági károkat hivatott ellensúlyozni, valamint minden amerikait arra bíztatott, hogy oltassa be magát. Az USA egészségügyi hivatala, a CDC szerint eddig 142 millió amerikai kapott legalább egy dózisnyi oltást, ami a népesség 43 százalékát jelenti, csaknem 100 millióan pedig már teljesen be vannak oltva (29%).

Az elnök úgy fogalmazott, hogy még kell dolgozni azért, hogy teljesen legyőzhessék a vírust, azonban az amerikai embereknek köszönhetően az elmúlt 100 napban a történelem egyik legpusztítóbb világjárványának visszaszorítására tett erőfeszítések az ország történetének egyik legnagyobb logisztikai teljesítménye.

Biden büszkén számolt be arról, hogy január óta több munkahelyet sikerült teremteni, mint bármelyik elődjének elnökségük első 100 napja alatt. 1,3 millióval több amerikai dolgozik jelenleg, mint az év elején, igaz további 6,72 millió foglalkoztatott kéne még, hogy elérjék a koronavírus-járvány előtti szintet.

Az elnök beszédében kiemelte a szakszervezetek fontosságát is, mely az utóbbi hetekben fontos téma volt Amerikában, ugyanis az ország második legnagyobb munkáltatója, a borzalmas munkakörülmények miatt sokat bírált Amazon (a cég raktáraiban dolgozók például nem tarthatnak vécészünetet) komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy egy alabamai raktárának dolgozói ne alakíthassanak szakszervezetet.

Biden ezenkívül kijelentette, hogy itt az idő 15 dollárra (4500 forint) növelni a minimális órabért, ugyanis senkinek sem szabadna szegénységben élnie úgy, hogy heti 40 órát dolgozik, valamint annak is rég itt az ideje, hogy a férfiak és a nők ugyanannyit keressenek azonos munkáért.

Az elnök ezenkívül a több ezer milliárd dolláros munkaerő és családtámogatási terveit is bemutatta, melyeket a gazdagok adójának megemeléséből tervez finanszírozni.

Biden beszélt az országban tapasztalható szisztematikus rasszizmusról is, és szorgalmazta egy rendőrségi reform elfogadását egy hónapon belül, George Floyd halálának évfordulójáig. Az elnök felszólalt a fegyveres erőszak visszaszorításáért is, és bíztatott a fegyvertartás szigorítására. Az elnök arról beszélt, hogy itt az ideje betiltani a nagy kapacitású tárakat. Biden szerint ugyanis semmi sem indokolja, hogy 100 töltény legyen egy lőfegyverben.

„Mit gondolnak, a szarvasok kevlár mellényt hordanak?” – tette fel a költői kérdést az elnök.

Biden kijelentette azt is, hogy a fehér felsőbbrendűség terrorizmusnak minősül, mégpedig a legveszélyesebbnek, ugyanis az utóbbi években a legtöbb terrorcselekményt fehér felsőbbrendűséget hirdetők hajtották végre az USA-ban. Ezért ígéretet tett arra, hogy mindent megtesz azért, hogy egyesítse az amerikaiakat és „meggyógyítsa a nemzet lelkét”.

Az elnök beszédével leginkább talán a mérsékelt Bidennel eddig kissé szkeptikus progresszív demokraták (Bernie Sanders, Elizabeth Warren, Alexandria Ocasio-Cortez és társaik) lehetnek elégedettek, akik évek óta kampányoltak már a minimálbér megemeléséért, a gazdagok megadóztatásáért, vagy a fegyvertartás szigorításáért, melyek mellett Biden mind hitet tett csütörtök hajnali beszédében.