MENÜ
2024. árpilis 18.
Andrea, Ilma

Gyáva népnek...

...nincs hazája, a szolgalélek vezért keres” – Koncz Zsuzsa újraénekelte Bródy Jelbeszédét.

Nyelvük a sikerük titka?

Nem várt helyről jött a felfedezés, jégbe fagyott halak vezették rá tudóst a megoldásra.

Hogyan alakult ki az emberi beszéd?

Azt nagyjából biztosra veszik, hogy 50-100 ezer évvel ezelőtt már parázs párbeszédeket folytattak őseink.

Afázia, a kegyetlen betegség

Bruce Willisnek egészségügyi panaszai voltak, és nemrég afáziát diagnosztizáltak nála.

A hübrisz egyértelmű jelei

„Tünetegyüttest, amikor politikusok személyiségét eltorzítja a rájuk bízott hatalom."

Hang nélkül is érti a beszédet

Az ilyen technológiákra nagyon szigorú szabályoknak kell majd vonatkoznia.

Az elnök mögött két nő, először a történelemben

Egészen idén januárig nem volt női alelnöke az Egyesült Államoknak.

Szégyenlős csimpánzok és a korrupt politikusok

Még a csimpánzok is képesek szégyellni magukat, ha megszegik a közös normákat.

A beszédzavarral küzdőket segítheti egy új alkalmazás

Az AVAZ applikáció elsősorban azoknak készült, akik valamilyen betegség miatt súlyos beszédzavarral küzdenek.

Ez már nem nevezhető társadalombiztosításnak

Kerekítve a nullával egyenlő a társadalombiztosítás a Párbeszéd szerint.

Mi történik a kutyák agyában, ha beszélünk hozzájuk?

Négylábú társaink köztudottan figyelnek ránk, amikor kommunikálunk feléjük.

A kutyák nemcsak a vezényszavakat értik

Egy új kutatás sokkal bővebb tudással ruházza fel kutyáinkat, mint azt eddig hittük.
További cikkek