MENÜ
2024. árpilis 20.
Tivadar
Az állam tesztelget, mi meg saját zsebből fizetünk

Az állam tesztelget, mi meg saját zsebből fizetünk

g7.hu • fotó: startlap.hu

„Sokkal magasabb a fertőzésszám, mert elkezdtek tesztelni”.

Az elmúlt hetekben a koronavírus körüli vitákban elég gyakran előkerülő magyarázat volt, hogy a járvány második hullámában azért tapasztalunk sokkal magasabb fertőzésszámot, mint tavasszal, „mert elkezdtek tesztelni”. Amellett, hogy ezt a száz mintavételre eső azonosított fertőzöttek számának megugrása önmagában is cáfolja, valójában állami szinten maga az alapállítás sem állja meg a helyét. Bár a központilag kezdeményezett mintavételek száma is nőtt, a megugrás jelentős részben azonban nem ennek, hanem a magánszolgáltatóknál saját zsebből finanszírozott vizsgálatoknak köszönhető. Az operatív törzs által közölt adatokba ugyanis – bár ezt eddig nem hangsúlyozták – elvileg ezek is bekerülnek.