MENÜ
2024. október 6.
Brúnó, Renáta
A VW Passat megint új arccal mutatkozott be

A VW Passat megint új arccal mutatkozott be

hvg.hu

Itt a vadonatúj VW Passat, klasszikus vonalakkal és gigantikus csomagtérrel.

Megérkezett az akár 1400 kilométeres hatótávú kilencedik generációs VW Passat, melyből most először csak és kizárólag kombi kivitel készül.A Volkswagen leleplezte az idén 50. születésnapját ünneplő Passat vadonatúj B9-es verzióját, melyből szedán már nem készül, így be kell érnünk az egyetlen kombi verzióval:

Az MQB Evo platformra épülő újdonság 14 centiméterrel hosszabb az elődjénél, így már 4,92 méternyi helyet foglal a parkolóban. A tengelytávolság 5 centiméterrel 2,84 méterre nőtt, a szélesség 2 centiméterrel gyarapodott, a magasság változatlan maradt.

A 0,3-ról 0,25-re javult légellenállási mutatójú modell műszerfalán egy 10,25 colos digitális műszeregységre, illetve egy kiviteltől függően 12,9-15 colos infotainment kijelzőre lehetünk figyelmesek, utóbbin a legfrissebb MIB 4-es szoftver fut.

A masszázsfunkciós és klimatizált ülések komfortos utazással kecsegtetnek és a helykínálatra sem lehet panasz.

A csomagtér 690-1920 literes – viszonyításképp, a kifutó Skoda Superb kombi változata 660-1950 literes raktérrel bír, a vadonatúj E-osztály T-modell puttonyában pedig 615-1830 liternyi cókmók fér el.

A lágyhibrid 1,5 literes 4 hengeres benzinmotor 150 lóerős teljesítményű, 2 literes társának 265 lóereje mind a négy kereket hajtja.

A 122 és 150 lóerős alapdízelek 1400 kilométeres hatótávot biztosítanak, a 193 lovas csúcsmodell alaphelyzetben összkerék-hajtású – mindhárom egység 2 literes. Az összes benzines és dízel Passat hétfokozatú duplakuplungos automata váltót vonultat fel.

Plugin hibrid fronton a 150 lóerős 1,5 literes TSI egységre épülő 204 lovas kivitel jelenti a belépőszintet, mely felett az ugyanennek a motornak a 177 lóerős változatára építkező 272 lovas összteljesítményű változat található a kínálatban.

Az akár 50 kW-tal tölthető, hatfokozatú DSG váltós zöld rendszámos Passatok 19,7 kWh kapacitású akkumulátora 100 kilométeres elektromos hatótávot biztosít. 45 liternyi benzinnel teletankolva a teljes hatótávolság eléri az 1000 kilométert.

A 39 995 eurós (15,2 millió forint) alapárú új Volkswagen Passat forgalmazása 2024 első negyedévében kezdődik meg.

A Passat gyártását a németországi Emdenből áthelyezik a szlovákiai Pozsonyba, és szintén itt készül majd a szedán és kombi változatban hamarosan bemutatkozó új Superb is, melynek kifutó példányai még a csehországi Kvasinyban látják meg a napvilágot.

Emdenben immár a Passat elektromos testvérmodelljének tekinthető ID.7 készül.