MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
A világelitben vagyunk

A világelitben vagyunk

g7.hu

Évi félmillió tonna kőolaj importját tudjuk Magyarországon bioüzemanyagokkal kiváltani.

Az Európai Unió 27 tagállamából 15-ben E10-es üzemanyagot használnak, ami azt jelenti, hogy a kőolajalapú benzin mellé 10 százaléknyi bioetanolt kevernek. A többi országban ennek a felét, tehát E5-öt alkalmaznak.

Magyarországon 2020 óta már E10-et használunk, ennek köszönhetően évi félmillió tonna kőolaj importját tudjuk Magyarországon bioüzemanyagokkal kiváltani.

Ez már csak azért is fontos, mert hazánk az energiahordozók 60 százalékát importálja, ami az egyik legmagasabb arány az EU-n belül.

Hazánk jelentős kukoricatermesztő, és ez az első generációs bioetanol előállításának fő forrása. A hazai éves négy-öt millió tonnás kukoricatermésből másfél- két millió tonnát lehet bioetanol-gyártásra hasznosítani. (Az idei aszályos év ebből a szempontból kivétel.)

A bioetanol előállításában jelentős fejlődés ment végbe, ma már Európában négy olyan integrált gyár is van, amiben a kukorica feldolgozása során arra törekednek, hogy minden alapanyagot teljesen fel tudjanak használni, hulladék nélkül. A négy legfejlettebb üzem közül az egyik a Pannonia Bioetanol dunaföldvári gyára, ahol évi 500 millió liter bioetanolt termelnek. Az ilyen üzemekben a bioteanol mellett az import szója kiváltására alkalmas, magas fehérjetartalmú száraz kukoricatörkölyt is készítenek, amit takarmányozásra használnak.

Magyarország adja az EU bioetanol-termelésének több mint tizedét, és az egy főre jutó termelésben világszinten a harmadik helyen állunk. Ezért is kiemelten fontos, hogy a klímaváltozásnak milyen hatása lesz a hazai kukoricatermésre. Az egyre gyakoribbá váló szárazságokra nemesítéssel és öntözéssel is fel kell készülni.

/Erről többet olvashatnak a G7 portálon /