MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
A négyévszakosok viszik a prímet

A négyévszakosok viszik a prímet

autopro.hu

A négy évszakos abroncsok forgalma 32,2 százalékkal nőtt.

2019-ben a magyarországi személygépjármű gumiabroncs-piac 0,8 százalékkal csökkent 2018-hoz képest. A nyári abroncsok forgalma 2,3 százalékkal, a téli abroncsoké 1,6 százalékkal csökkent, míg a négy évszakos abroncsok forgalma 32,2 százalékkal nőtt.

A hosszú évek óta tartó emelkedés után először korrigált vissza a hazai gumiabroncs piac: míg 2018-ban összesen 2 millió 960 ezer gumiabroncsot értékesítettek a forgalmazók Magyarországon, 2019-ben több mint 2 millió 940 ezer darabot tett ki az értékesítés volumene.

„A továbbra is növekvő használt- és újautó-értékesítések, illetve az üzemanyag fogyasztás trendszerű növekedése is kedvező környezetet biztosított az abroncsértékesítésnek 2019-ben, ennek ellenére a nyári szezon lassú indulásáról, majd a szezon végén magasabb készletekről számoltak be a kereskedők. Az elmúlt évekhez hasonlóan sok autón maradtak fent a téli abroncsok, elhúzódtak az átszerelések.

Az enyhe időjárás miatt a téli szezon szintén lassan indult a kereskedői visszajelzések alapján. A gyártók évről évre optimalizálódó gyártási és logisztikai folyamatainak köszönhetően az abroncsok elérhetősége javult az előző évekhez képest. A december elején bekövetkezett havazás következtében az előjegyzési határidők ismét egy hét fölé emelkedtek, jelentős kihívás elé állítva a munkaerőhiánnyal küszködő szervizeket. A kereskedők többsége viszonylag alacsony készlettel zárta az évet, így 2019 tovább erősítette a korábbi trendeket, miszerint a nyári szezon csökkenő volumeneit a téli szezon és a négy évszakos abroncsok erősödése kompenzálja“ – összegezte a piaci trendeket Rábai Dániel, a Continental Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója.

Nőtt a nagy méretű abroncsok iránti kereslet

Akár a nyári, akár a téli abroncsszegmenst tekintve elmondható, hogy a nagyméretű, UHP (Ultra High Performance) abroncsok iránti kereslet határozottan növekedett. Nyári abroncsok esetén ez minden méretkategóriában legalább 10 százalékkal, míg a téli abroncsok szegmensében az UHP méretek 4-11 százalékkal növekedtek (kivéve a 18”, ami 7,2 százalékot csökkent). A 15” és azalatti méretű abroncsok iránti kereslet jelentősen csökkent.

Erősödött a négy évszakos abroncsok piaca

Ebben a kategóriában kiegyensúlyozott növekedésről beszélhetünk, hiszen a teljes 32,2 százalékos növekedéshez a személyabroncs-kategória 31,7 százalékkal, a SUV abroncsok 31,4 százalékkal, míg a kisteher-abroncsok 36,9 százalékkal járultak hozzá. Ha keréktárcsa-átmérő szerinti bontásban nézzük a négyévszakos abroncs-piacot, akkor a 13” marad csak el a maga 5,7 százalékos növekedésével, hiszen minden nagyobb méret legalább 24 százalékkal növekedett.