MENÜ
2025. augusztus 21.
Sámuel, Hajna
Még több sportos hibrid a Nissantól

Még több sportos hibrid a Nissantól

vezess.hu / Svékus Gergő

Bemutatkozott az X-Trail Nismo, a villamosított SUV sportváltozata.

Az utóbbi időkben ráfeküdt a szabadidőjárművekre a Nissan sportrészlege, a Nismo: egy éve mutatták be az Ariya Nismót, idén pedig a Patrolból készült sportváltozat. Nem meglepő persze, hiszen szép lassan elfogynak a piacról a hagyományos formátumú személyautók.

Az X-Trail Nismo esztétikailag a már korábban is látott stílusjegyeket vonultatja fel. A karosszériát sötét krómozás, fekete részletek és vékony piros sávok határozzák meg, ezen kívül nagy méretű keréktárcsák, elöl-hátul légterelők, hátsó diffúzor sugall dinamizmust. Utóbbiak nem csak dísznek vannak: a Nismo verzióra 29%-kal kevesebb felhajtóerő hat, mint az alapverzióra.

Az utastérben sportos piros részletekkel megbolondított ülések vagy kifejezetten sportcélokra szánt fűthető Recarók, valamint piros indítógomb várja a pilótát.

A futómű a Nissannál először alkalmazott, speciális Kayaba lengéscsillapítókat alkalmaz, amely minimalizálja a szabadidőjárművekre jellemző oldaldőlési hajlamot, de közben kényelmes rugózást kínál, élvezetes kanyarvételi képességek mellett.

Az e-4orce elektromos összkerékhajtás egyedi hangolással került az X-Trail Nismo alá: több erőt küld hátra, pontosabb kanyarvételt tesz lehetővé. A gyorsítási jellemzőket és a nyomatékelosztást is módosították.

Nem változik a hajtáslánc: ez Japánban csak az e-4orce elektromos összkerékhajtási rendszert jelentheti, ami 214 lóerőt ad le.

A fent említett el-SUV-osodás legutóbbi áldozata a Nissan Leaf, amely crossoverként tér vissza egy harmadik körre:

Családi hibridet sportosított a Nissan 6
SUV-ként folytatja a Nissan műfajteremtő villanyautója
Bemutatta a Leaf harmadik generációját a Nissan. A SUV-vá…
Családi hibridet sportosított a Nissan 7
Ne a másikat hibáztasd – ezért vezetsz idegesen
Az agresszív vezetés rendkívüli mértékben megnövelheti a…


Forrás: Nissan
Megosztás