MENÜ
2021. október 20.
Vendel
A furcsa autós világra hogy reagált a Golf?

A furcsa autós világra hogy reagált a Golf?

hvg.hu

Az összes gyártó már bejelentette, hogy mikortól áll át teljesen elektromos autók gyártására.

Innentől lényegében nemhogy hatalmas csapás számukra, ha betiltják a hagyományos autókat, hanem elemi érdek. Az összes gigantikus befektetésük szépen elkezd megtérülni.

Műszaki szempontból pedig mindhárom technológia, és ezek közös halmazai is elég színvonalas darabokat tudnak produkálni manapság. Ha például egy benzines autót nézünk: egy ilyen 1.5 literes motorú, négyhengeres, némileg elektromosan is megtámogatott gép nagyon korrekt darab.

A jelenlegi Golf generáció kapott hideget-meleget, talán külsőre sem a leginkább sikerült a szériában és a hagyományokat elengedő fedélzeti egysége sem annyira összeszedett, mint egy Volkswagen esetében várnánk. Európa kedvenc típusa egyelőre persze még tartja magát, még ha vannak is olyan meglepetés ellenfelei is, mint a Dacia Sandero - legalábbis eladott darabszámok tekintetében.

Mindettől eltekintve, ha egy autóra, főleg egy kombira, a célszerűség szempontjából tekintünk, akkor a Golf biztosan ott van az élmezőnyben. Még mindig olyan, mint egy jó farmer: mindenre jó, mindenkinek, mindenhova. A sima 8-as Golf itt van két éve lassan, a Variant sokkal újabb, az év elején érkezett. 50 milliméterrel hosszabb, mint a normál karosszériás verzió, a csomagterének mérete 611 liter (1642 liter). A poggyásztér jó formájú, alacsony küszöbbel, jól pakolhatóan. Természetesen a csomagtérből is dönthető ülésekkel, ami egy kombinál lényegében alap kellene, hogy legyen.

A tesztre kapott darab egyébként egy szövetüléses és nem minden extrával megsépkelt darab volt, aminek természetesen vannak előnyei hátrányai. Mindenképp előny, hogy valódi darabnak tűnik, amit olyanok használnak, akik nem juttatásautóként választanak céges kocsit. Kisebbek a kerekek - 16 colosak, ballonosak - szövet az üléskárpit, nincs tolatókamera és nincs hatalmas panorámatető.

Az utastér különben teljesen a mai wolfsburgi sztenderd. Két nagy digitális kijelző, az USB-aljzatok már csak C-típusúak, van vezetéknélküli telefontöltő. Jó kis okosság, hogy a telefont lapjával is le lehet tenni a középkonzolra, hogy menet közben is lássuk. (Igaz, ha már ezt így kitalálták, a vezetéknélküli töltőegységet is rakhatták volna ide.)

Maga az infotainment-rendszer és a sofőr előtti digitális egység sem újdonság igazán mára. Az, hogy a klíma is érintőpaneles, megszokható, nem kell az ujjunkkal precízen odanézve pilinszkázni, picit rákoppintunk arra területre és tudja, mit szeretnénk.

Vezetés közben is pont olyan a Golf Variant, mint várnák. Szokásosan feszes a futómű és kormányzás az egyszerű szerkezet ellenére. Az egész kocsi karaktere ebből a szempontból kifejezetten agilis.

A motor nyomatékleadása már korántsem ilyen életteli, itt érhető a leginkább tetten az eurós környezetvédelmi szabályozás nyomása. Alig élnek ezek a motorok, a 130 lóerő és a 200 Nm-es nyomaték nem is különösebben magas értékek, de a karakter igazán az, ami lapos. Vigasztaló, hogy kombinált fogyasztásban így viszont kihozhatóak 6 liter alatti érték is, ami igencsak figyelemre méltó.

Ez többek közt annak köszönhető, hogy az 1.5 literes eTSI képes két hengert kikapcsolni menet közben, valamint a 7 sebességes kettős tengelykapcsoló vezérlése sem fél "vitorlázó módba" kapcsolni a hajtást. Sokszor érezni, hogy csak lendületből gurulunk. A motor ilyenkor lekapcsol a radaros alapon dolgozó rendszer figyeli az előttünk levőket, a táblákat és az útszakaszt is, finoman beavatkozva lassít vagy engedi vitorlázni a kocsit, hogy minél takarékosabb üzemben haladhassunk.

A mild-hibrid rendszerrel kombinálva egészen finoman indul az autó, az okos rendszer pedig jól a hajtás alá dolgozik folyamatosan. Az enyhe hibrid rendszer egyébként egy generátorból (48 V) és az első utasülés alatt lévő lítium-ion akkumulátorból áll, amely a fékenergiát hasznosítva töltődik. Alapvetően ez az egység kiváltja az indítómotor és a hagyományos generátor szerepkörét is, valamint besegít menet közben is a motor működésébe.