Nem egyszer voltam szemtanúja, amikor a piros jelzés ellenére áthajtott autó, teherautó a vasúti átjárón. Többször láttam, hogy gyalogos átjárónál szaladtak át, kerékpárral tekertek, a sínekbe ragadt kereket rángatták ki, bár kivehető volt a közeledő mozdony. Ijesztő élmény volt, és elképzelem, hogy mit érzett a vonatvezető, miközben nagy sebességgel közeledett. Most már nem csak sejtem, hanem tudom is: „Elsősorban tehetetlenséget.” Ezt abban a nyílt levélben fogalmazták meg a mozdonyvezetők, amit a közúti közlekedőkhöz intéztek, arra kérve mindenkit, hogy tartsák be a KRESZ-t. Hiába a gyorsfékezés, a vonat fékútja több száz méter, lehetetlen időben megállni, a baleset elkerülhetetlen. A nagy közlekedési társasjáték szereplőjeként úgy vélem, valamit mégis lehetne tenni. Mondjuk nyomni a dudát, előre figyelmeztetni az átjárókhoz, lakott településekhez közeledve. Szabálykövetés és vonatfütty. A kettő együtt, lehet, hogy életeket menthet.