MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Valamire adott 15 milliárd forintot

Valamire adott 15 milliárd forintot

24.hu, fotó: visitgyula.com

A közlönyből annyi derül ki, hogy egy új, meg nem nevezett alapítvány kapja a pénzt.

Az ellenzék szerint elindult a padláslesöprés a Karmelitában.
A kormányfő által aláírt rendelet szerint a Miniszterelnökség beruházási keretéből 15 milliárd forintot csoportosítanak át egy újabb, közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány létesítésére – írta meg elsőként az mfor.hu.

A pénz eddig a Miniszterelnökség Központi kezelésű előirányzatok címen belül a Miniszterelnökség tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek és kiadások között szerepelt. Onnan csoportosítják át közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány létesítéséhez, valamint részére pénzbeli vagyoni juttatás nyújtásához szükséges forrás biztosítása érdekében.

A Magyar Közlönyből az nem derült ki, hogy ezúttal milyen közérdekű alapítványt, milyen célra akarnak létrehozni.

Az ellenzék szerint a döntés azt jelzi, a választás előtt néhány nappal megindult a padláslesöprés a Karmelitában,a miniszterelnök már a látszatra sem ad, amikor hivatala költségvetéséből 15 milliárdot átcsoportosít egy ismeretlen feladatot ellátó, ismeretlen vagyonkezelő alapítványnak.

Az ellenzék szerint azt javasolja, ha ennyi szabadon elkölthető pénz van, inkább rendezzék a kórházak felhalmozott adósságát.