MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
„Tanuld meg, apa! – és 67 évesen megtanulta

„Tanuld meg, apa! – és 67 évesen megtanulta"

index.hu

Az idei legidősebb érettségiző a 67 éves miskolci színész, Szegedi Dezső volt.

A Miskolci Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze több mint 30 évnyi színházi pályafutással a háta mögött úgy döntött, hogy a 42 éve megszerzett érettségije mellé idén emelt szintű érettségit tesz társadalomismeretből. Dezső célja nem a pályaelhagyás, hanem a tanulás öröme, a tudásának bővítése, és az sem volt neki utolsó szempont, hogy sokszor nem értette, miről beszélnek a szociálpedagógus és szociológus gyerekei, ezért kitalálta, hogy felvételizik a Miskolci Egyetem szociológia és kulturális antropológia szakára.

“A lányom szociálpedagógus, a fiam szociológus, így akarva akaratlanul is mondtak nekem olyan kifejezéseket, amikről azt sem tudtam, hogy eszik-e vagy isszák. Ilyen például az objektív relatív depriváció. Mi a fenéről beszélsz – kérdeztem a fiamtól, aki mindig azt felelte: ezek olyan szakszavak, amikről ha elkezdene beszélni és megmagyarázni, az még egy fél óra lenne.

Tanuld meg, apa! – tanácsolta, én pedig egyszer rávágtam: igazad van, megtanulom!”

Ezért jelentkezett a Miskolci Egyetem érettségi-felkészítő kurzusára társadalomismeretből, amit nagyon élvezett. Bár a felvételi pontszámok még nem derültek ki, de reméljük, egy ötös emelt szintű érettségivel jó esélyei vannak a kinézett szakra való bekerüléshez.

MI SZURKOLUNK DEZSŐNEK, IGAZI PÉLDAKÉP, AKI BEBIZONYÍTOTTA, HOGY SOSEM KÉSŐ ÚJ DOLGOKAT TANULNI.