MENÜ
2024. május 8.
Mihály
Rómában már látták

Rómában már látták

hvg.hu

Először bukkant fel hivatalos videón is az elektromos Fiat 600-as.

Most már biztos: Fiat 600e lesz az új, torinói kiskompakt szabadidő-autó neve – írja az olasz Quattroruote oldal, amely az újdonság érkezéséről beszámol. Az elektromos 500-as nagytestvére a Stellantis által közzétett első hivatalos videón tűnt fel. A kisfilm több helyszínen játszódik, Buenos Aires utcáitól Afrikán át Rómáig - és éppen az olasz fővárosban látták a 600e-t az elmúlt hetekben a Szent Péter-bazilika előtt parkolva.

A Fiat 600e-ről már sok mindent tudni, legfőképp, hogy az Év Autójának választott a Jeep Avenger testvére, amelynek mechanikájával is osztozik. Ez a modell is Lengyelországban, a Tychyben lévő gyárban készül majd. A két autó DNS-e azonban lényegében francia: az alapot a PSA-csoport platformja adja.

Az új Fiat 600 elektromos változatban debütál. A hajtáslánc ugyanaz lesz, mint a Jeep Avenger EV esetében: 156 lóerős motor és egy 54 kWh-s akkumulátor, amely körülbelül 400 kilométeres hatótávolságot garantál. A kínálatban benzines változatnak is lesz hely (és a jövőben talán még egy 136 lóerős full hibridnek is), de csak bizonyos piacokon, például Olaszországban. A benzines Fiat 600-as pedig 1.2-es turbó motort kap, ami 101 lóerős és a nyomatéka 205 Nm, kézi váltóval és elsőkerék-hajtással. Ami az árakat illeti, a benzines Fiat 600-as belépő változata, amely valószínűleg csak később érkezik 25 000 eurónál (9,2 millió forint) kezdődik majd, míg az elektromos Fiat 600e 35 000 euró (12,8 millió forint) körül lesz.