„Határozott és egyenes embernek ismernek, egy életen át a kereskedelemben dolgoztam. Soha nem volt hitelem, mindig spóroltam és senkinek nem akartam tartozni. Ha a járvány nem szól közbe, akkor most is dolgoznék, hetven évesen.” Szekszárdi olvasónk civil egyesületben is aktívan tevékenykedik, szervez, azért hívta fel szerkesztőségünket, hogy megossza történetét. Közös birkapörköltre készültek a karantén végén, négyen barátnők, és ehhez egy üveg finom bort vásárolt. A Tesco pénztáránál még egy rejtvényújságot is fizetett, kicsit beszélgetett a pénztárossal, egykori kollégák találkozása. Kifelé menet egyik kezében a vásárolt áru, másikban a telefon, nézelődött a cipőknél, a kínainál, már bejáratnál járt, a pogácsák ínycsiklandó illata csapta meg az orrát, amikor egy nő megállította: „Nem talált egy pénztárcát, maga előtt fizettem.” Nem, őszintén nem is emlékezett arra, ki volt előtte, de az illető nem tágított: „Adja vissza a pénztárcám”– és már motozta is ledöbbent honfitársunkat, akinek mindkét keze foglalt volt, így csak szavakkal próbált védekezni. Ma is felindultan beszél a megszégyenítő esetről, aminek elszenvedőjévé vált. Véletlenül, mert a sorban éppen azon a helyen állt. Megdöbbentő ez a hétköznapi agresszió, mondanám, hogy gyorsan felejtsük el. De nem, ne tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna. Mert ez éppen a gátlástalanságnak kedvez.