MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Nincs kivétel

Nincs kivétel

Takács Zsuzsa • fotó: szabadmagyarszo.com

Olvasónk vasárnap hazafelé tartva, maszkjának félretolásával szolgált rá 20 ezer forint büntetésre.

Többször is visszafordultam az utcáról, mert rájöttem, hogy otthon felejtettem a maszkom. Most már elővigyázatos vagyok, táskámban több darab is lapul. Eddig a szemüvegem kerestem állandóan, most igyekszem résen lenni, maszk nélkül egy lépést se tehetek. Ezért is konstatáltam megdöbbenéssel a legutóbbi kis házi statisztikám eredményét: lakóhelyem főutcáján autóval araszoltam, és megszámoltam, hogy a gyalogosok közül hányan nem viselték a kötelező kelléket. Tízből négyen nem, vagy ha igen, akkor orr, vagy száj alatt, szabálytalanul. Potenciális veszélyeztetők és önmaguk is veszélyeztetettek, ráadásul szabályszegők. Egyben szerencsések, mert nem büntették meg őket. Állítólag szóbeli figyelmeztetés után jönnek a szankciók, de hallottam a tavaszi kijárási, gyülekezési korlátozás idején 150 ezer forintos büntetésről, amikor az utcán nem családtagok beszélgettek. Ketten csoportosultak. A munkanélküli segélyen lévő személy éppúgy nem fellebbezhetett, mint az az olvasónk, aki vasárnap hazafelé tartva, maszkjának félretolásával szolgált rá 20 ezer forint büntetésre. Mondja, többen elhaladtak hasonló viselettel, de éppen rájuk esett a választás, a szégyenérzet éppúgy bántja, mint a számára vagyont érő összeg. Nincs kivétel. A hatvanhoz közelítő szerény ruházatú férfi egykori állami gondozott barátjával találkozott, a templomból tartott hazafelé.