Tam_Bau
MENÜ
2021. január 25.
Pál
Nagyszerű kapus és csodás ember – Gulácsi Péter adománya

Nagyszerű kapus és csodás ember – Gulácsi Péter adománya

rangado.24.hu

Gulácsi 25 millióval járult hozzá egy beteg kisgyerek kezeléséhez.

Tavaly októberben született Zsombor, aki öt hónaposan szívműtéten esett át, de a beavatkozás után nem lélegezhettek fel a szülők, mert kiderült, a kisfiú gerincvelői izomsorvadásban (SMA) szenved.

Zsombor megsegítésére gyűjtés indult, a cél 730 millió forint, ennyi szükséges a génterápiához.

A család által indított Facebook-oldal alapján eddig közel 213 millió forint gyűlt össze, és a magyar futballválogatott kapusa, Gulácsi Péter is felajánlott 25 milliót Zsombor kezelésére.

„Óriási összeg ez nekünk mind anyagilag mind érzelmileg. Peti köztudottan sokat jótékonykodik, és a magyar válogatott sikeres szerepléséért járó prémiumát minden évben felajánlja oda, ahol segíthet vele. Ezen felül a képen látható mezt Zsombi kapta ajándékba Petitől. Nagyon szépen köszönjük a fiunk nevében is! A mez felkerül majd a falra, és örök emlék lesz!” – olvasható a Zsombor megsegítésére létrehozott oldalon, amit a Telex szúrt ki.