MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Megduplázták, 2,5 milliárdra emelték a tatárjárásról szóló film állami támogatását

Megduplázták, 2,5 milliárdra emelték a tatárjárásról szóló film állami támogatását

444.hu

„A háború, az elszálló energia- és benzinárak, a KATA megszűnése, elszállt a dollár és az euró árfolyam."

A Nemzeti Filmintézet decemberben további 1 milliárd 232 millió forintot ítélt meg az 1242 - A Nyugat kapujában című magyar-mongol-ausztrál-angol koprodukcióban készülő filmnek - írja a filmhu. Ezzel a történelmi akció-dráma közvetlen gyártási támogatása (amihez még adókedvezmény is járul) a duplájára emelkedett, mivel az NFI döntőbizottsága tavaly áprilisban egyszer már megszavazott 1 milliárd 268 millió forintot erre a célra Soós Péter alkotásának. (Ez az a tatárjárásról szóló film, amelyben a szexuális zaklatással vádolt Kevin Spacey játszotta volna az ármánykodó bíborost.)

A filmes portál megkérdezte Sipos Kornélt, a film producerét, hogy mi indokolja egy már forgatás alatt álló film ilyen mértékű plusztámogatását. Azt válaszolta, hogy a pályázatuk 2021. decemberi beadása óta sok minden történt: „a háború, az elszálló energia- és benzinárak, a KATA megszűnése, elszállt a dollár és az euró árfolyam. Ezzel nem tudtunk mit kezdeni, a nemzetközi szereplőink dollárban kapják a fizetésüket, a szerződések megvoltak, a dátumokat nem tudtuk volna tolni. Az addigra nem volt váratlan, hogy pótköltségvetéssel kell a Filmintézethez forduljunk, még ha az összeg mértéke váratlan is volt.”

Az NFI által támogatott történelmi filmek listáján ezzel előkelő helyre ugrott a nemzetközi szereplőgárdával felálló film a filmhu gyűjtése szerint:

Hunyadi-sorozat - 10,5 milliárd forint
Most vagy soha! - 4,5 milliárd forint
Hadik - 2,36 milliárd forint
Semmelweis - 2,26 milliárd forint
Tündérkert-sorozat - 2,15 milliárd forint
Aranybulla-sorozat - 692 millió forint