Felelősség és odafigyelés. Ezt kéri számon szekszárdi olvasónk, aki elkeseredésében kereste meg szerkesztőségünket. Szép környezetben, családi házban él, de mint írja, megkeseríti életét a kutyás szomszédság, illetve az arra járó kutyasétáltatók. Előre bocsátom, hogy elfogult puligazdaként írom mindezt, pontosan tudom, mennyi szeretetet, odaadást kaphatunk az ember négylábú társától, és mint sok más helyen, mi is családtagként tekintünk kutyánkra, Fügére. Csakhogy. El kell ismerni, hogy vannak szabályok és léteznek az együttélésnek alapvető, íratlan normái, ami alól senki nem vonhatja ki magát. Megértem azon honfitársunkat, aki kertjében, gondozott udvarában csendet, nyugalmat, madárcsicsergést szeretne, és nem a szomszéd kutya csaholását hallgatni naphosszat. Pedig többnyire csendre lehet inteni, vagy olyan helyzetet teremteni, hogy minél rövidebb időtartamban és minél kevésbé zavaró módon nyilvánuljon meg kutyánk. Ha kell, fegyelmezzük, megpróbáljuk a figyelmét elterelni, legfőképpen megfelelő mozgáslehetőséget biztosítunk, vagy biztosan léteznek egyéb praktikák fajtától és egyéniségtől függően. És persze vice versa működik ez, legalábbis nem illendő kutyás ház bejáratánál hosszan időzni, beszélgetni, telefonálni, mint ahogy hajnali három-öt órakor csaholó kutyánkat a csendes utcában sétáltatni, és főleg kutyaürüléket magunk után hagyni. És akkor még nem is beszéltünk a társasházi ebtartásról. A levélíró a legfőbb szabályt idézi: kutyát úgy tartunk, hogy más nyugalmát ne zavarja! Mindez tényleg része a felelős állattartásnak.