MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Kipróbálják a világ első sorozatgyártásban készülő üzemanyagcellás teherautókat

Kipróbálják a világ első sorozatgyártásban készülő üzemanyagcellás teherautókat

vezess.hu

Újabb európai országban jelenhetnek meg a Hyundai teherautói.

Svájc után Hollandiában is megjelenhetnek a dél-koreai gyártó üzemanyagcellás teherautói – olvasható a holland Ttm.nl portálon. Értesüléseik szerint a Hyundai megállapodott a holland Orange Gas vállalattal, valamint egy helyi forgalmazóval, a Groenewold & Dijkhuizennel mintegy 30 darab H2 XCient típusú üzemanyagcellás teherautó forgalomba állításáról. A 19 tonnás teherautók a svájciakkal azonos hajtáslánccal érkezhetnek meg Hollandiába, legkésőbb az év végéig.

Ez azt jelenti, hogy az ott forgalomba álló H2 XCient teherautók is 190 kW teljesítményű hidrogéncellás rendszerrel készülnek majd, hajtásukról pedig 350 kW-os (476 lóerős) elektromotor fog gondoskodni. A járműveket összesen 7 darab hidrogéntartállyal szerelik, amelyek 32-35 kilogrammnyi hidrogén szállítására alkalmasak. Ennek megfelelően egy feltöltéssel 400 kilométert tudnak megtenni. A H2 XCient teherautók “tankolása” mindössze 8-20 percet vesz igénybe, tehát lényegesen gyorsabban feltölthetők, mint az elektromos teherautók. Hollandiában a teherautók töltését az Orange Gas hidrogén-töltőállomásain fogják végezni.

A világ első sorozatgyártású nehézkategóriás teherautóját egy pilot projekt keretében fogják tesztelni, amiben arra keresik a választ, hogy vajon mennyiben alkalmasak ezek a járművek a dízelüzemű teherautók kiváltására. Várhatóan a teherautók különféle felépítményekkel fognak érkezni Dél-Koreából, hogy minél több területen ki lehessen őket próbálni. A kísérleti projektben részt vevő cégek azt tervezik, hogy a jövőben lízing konstrukcióval is támogatni fogják a zöld megoldásokat kedvelő üzemeltetőket, hogy minél gyorsabban át tudjanak térni a zéró emissziós szállítási megoldásokra.

Mint ismeretes, Svájc korábban 50 darab Hyundai H2 XCient teherautót rendelt, ám Hollandia lehet az első EU-tagállam, ahol forgalomba állhatnak a dél-koreai gyártó vízgőzt kibocsátó teherautói.