A kevés olykor több, így van ez a szavainkkal is. Évekkel ezelőtt dohogtam a nemzetivé avanzsált dohányboltok elnevezése miatt, ráadásul ehhez a magasztos jelzőhöz egyáltalán nem társítható a cigaretta és az alkohol árusítása. És még mi minden nemzeti? De ez lehet, hogy csak egyéni fanyalgás, mint amikor a magyar eperrel példálóztam koratavasszal. Kollégám boldogan hozta az akciós áron megvásárolt gyümölcsöt, ami az időjárás miatt csakis fóliában, feltehetően jócskán vegyszerezve termett. Lényeg, hogy magyar, vagyis jobb, mint a mediterrán térségből érkezők. Mintha az érzelmeinket bombáznák az értelem helyett, persze, hogy a hazai gazdaságot, a helyi termékeket választja az ember, ha egyáltalán van döntési lehetősége. De akkor miért nem a termőhelyet vagy a termelőt hirdetik a szlogenné vált „magyarkodás” helyett? Kis szerénység nem ártana a kézműves termékeknél sem. Persze vannak az elnevezéshez méltó termékek, azonban soknak tűnik a kézműves sör, hamburger, fagyi. Lehetne kézzel készített,
esetleg házias ízesítésű, saját készítésű, helyben sütött-főzött. Számomra lényegesen többet jelent, egyedibb, szívhez szólóbb az „elorozott” jelző. Éppúgy, mint a nemzeti.