MENÜ
2024. árpilis 18.
Andrea, Ilma
Képeslap

Képeslap

Takács Zsuzsa • fotó: rendezveny-parahutes-infrafutes.hu

Tavaly óta nem változott a helyzet, sehol ennyi gondterhelt, elgyötört embert nem lehet látni.

Nem látom a megkönnyebbült arcokat, a felszabadult örömöt. Már nagyon sokan voltak az elmúlt hétvégén is a Balatonnál, a kánikulai idő ellenére is valami hibázott az összképben. Pontosabban a hömpölygő tömegben felismerhető egyes arcok árultak el sokat, miközben ritkán adódó kedvenc időtöltésünknek, az édes semmittevéssel egybekötött nézelődésnek adóztunk, egy pohár hűsítő ital mellett. Szóval, tavaly óta nem változott a helyzet, sehol ennyi gondterhelt, elgyötört embert nem lehet látni, mint a kedvelt üdülőhelyeken. Cipelnek, izzadnak, rohannak, a sorban elégedetlenkednek, reklamálnak, a gyerekekkel kiabálnak, a férjjel/feleséggel veszekednek honfitársaink. Ritka eset, ha a szembejövő ránéz, netán rámosolyog a másikra, a bizalmatlanság a tekinteteket is kényszerpályára tereli. Pedig másra számítottam, azt gondoltam, hogy az idei évben valami változni fog, hiszen a hónapokon át tartó veszélyhelyzet, a járvány okozta sokkhatás után a legtöbben örülnek a nyárnak, a víznek, a közös időtöltésnek. Hogy újra élhetik az életüket. Csakhogy valamivel nem számoltam. A korszakokon átívelő bizonytalansággal. Ami legalább olyan határozottan törli le a könnyed mosolyt az arcokról, mint a vízparti büfék árlistája.