Tam_Bau
MENÜ
2024. árpilis 20.
Tivadar
Érvek ellen érvek az idősek vásárlási idősávjáról

Érvek ellen érvek az idősek vásárlási idősávjáról

magyarnemzet.hu

Ezzel a változással a kereskedők is jól járnának.

A magyarok kétharmada (67 százaléka) egyetért azzal az ötlettel, hogy a koronavírus-járvány miatt a 65 év felettieknek fenntartott 9-12 órás vásárlási idősávot 2 órásra szűkítsék – derült ki a Napi.hu megbízásából a Pulzus Kutató által készített reprezentatív közvélemény-kutatásból.

Érvek és ellenérvek

A szűkítés melletti legerősebb érvet, miszerint ezzel a változással a kereskedők is jól járnának, a válaszadók 37 százaléka osztja, míg további 30 százalék szerint két óra biztosan elég az időseknek a napi bevásárláshoz – írja a lap.

Az idősáv változatlanul hagyása melletti 33 százalék áll: 16 százalékuk szerint a szűkítés növelheti a zsúfoltságot és a járványveszélyt a boltokban, míg 17 százalékuk úgy véli, a 3 órás intervallum biztosan szükséges a nyugodt bevásárláshoz az idősek számára.

Az időseket is megkérdezték

A felmérésből kiderül, hogy maguk az idősek is a szűkítés mellett foglalnak állást. A 60 év felettiek körében az ötlet támogatottsága 62 százalékos. Ezen belül 38 százalék elfogadja a kereskedők érveit, míg 24 százalékuk szerint két óra elég a napi bevásárlásukhoz.

A megkérdezett idősek 15 százaléka aggódik csupán amiatt, hogy a szűkítése növelheti a zsúfoltságot és a járványveszélyt a boltokban, míg 23 százalékuknak igenis kell a három óra a nyugodt bevásárláshoz. Az utóbbi véleményt a 18-39 évesek 13 százaléka, valamint a 40-59 évesek 15 százaléka osztja.

A kereskedők már a kezdetkor elégedetlenek voltak

Kereskedelmi körökben már április közepén megjelentek olyan sajtóhírek, amelyek szerint a kormány hajlik a 65 év felettieknek szóló vásárlási idősáv finomítására, ahogy azt már a bevezetésekor is kérték az ágazati szereplők.

Több kereskedelmi szereplő szerint az idősáv komolyan sújtja a boltokat, a délelőtti órákban akár a felére is visszaesik az árbevétel, tizenegy és dél között alig van vásárló.

 

A Pulzus Kutató felmérése 1000 fő megkérdezésével történt, a válaszok reprezentálják a magyar felnőtt lakosság véleményét. Ez azt jelenti, hogy az adatok nem, kor, iskolai végzettség és településtípus szerint a magyar alapsokasági adatoknak megfelelően tükrözik a felnőtt, 18 pluszos lakosság véleményét – írja a Napi.