MENÜ
2024. árpilis 18.
Andrea, Ilma
Emberismeretet tanulnak egymástól a csókák

Emberismeretet tanulnak egymástól a csókák

zoozoo.hu

A csókák a varjúfélékkel együtt a legintelligensebb madarak közé tartoznak.

Nemrégiben egy új tanulási szokásukra derült fény. Az ember közelében élő állatok számára kihívás megismerni az ember természetét, felismerni az általa nyújtotta lehetőségeket, és persze a veszélyeket is. Míg a túlzottan félénk állat eleshet a plusz élelem vagy menedék lehetőségétől, a túl merész áldozattá válhat.

Az angol Exeteri Egyetem kutatói csókák emberrel szembeni viselkedését tanulmányozták Cornwall területén, egy nagyszabású csókaprogram keretein belül. A megfigyelt madarak a kihelyezett költőládákban találtak otthont, s a fiatal madarakat így egyenként gyűrűzték meg. Három ilyen területen, 34 költőládánál vizsgálták a csókák szokásait, mindegyik emberek járta hely volt, így a madarak rendszeresen láttak számukra semleges személyeket, nem volt nekik ismeretlen az ember közelsége. A kísérlet idején a költőládákban a tojó vagy ült a tojásokon, vagy már kikelt fiókák voltak ott.

A kísérletek során a madarak számára ismeretlen ember haladt el a költőláda előtt és közben, pár méterre elrejtett hangszórón, egy csóka riasztó hangjelzését játszották le, illetve a madárfaj semleges csevegő hangját, s így a madarak megtanulták az adott külsejű ember és a semleges cseverészés vagy riasztóhang közti kapcsolatot.

A betanítás során a semleges hangra nem reagáltak a tojók, azonban a riasztó hangra azonnal előjöttek, megnézték, mi történik odakinn, majd visszamentek a fészekbe. Akkor viszont, amikor a riasztó hanggal azonosított személyt látták a fészek előtt elsétálni, kétszer olyan gyorsan tértek vissza a fészekre a madarak, mint akkor, ha a közömbös csevegő hanggal azonosított ember jelent meg a költőláda közelében.

Ez alapján kiderült, a csókák egymás riasztó hangjelzéséből megtanulták, hogy az adott személy veszélyes lehet és a személyt később is a veszélyes volta alapján azonosították, holott saját maguk nem tapasztaltak az illetővel kapcsolatos negatív dolgot.

A kutatás segítheti a veszélyeztetett fajok védelmét, ha a szakemberek megismerik tanulási szokásaikat, illetve az ember közelébe települő kártevő fajok elriasztásában is használni lehet a tudást. Ehhez persze az is szükséges, hogy sok más madárfaj esetében is megvizsgálják, miként tanulják meg a veszélyes helyzetek elkerülését.