MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Elektromos városi miniautók

Elektromos városi miniautók

vezess.hu

Mindenki sokkal szívesebben utazna olyan eszközzel, ami tiszta, kényelmes, higiénikus, és nem kell megosztani.

Erre lehet megoldás a városi használatra fejlesztett, apró, csekély helyigényű, takarékos 2-5 személyes elektromos kisautó. A Müncheni Mobilitási kiállításon – ami idén a szokásos Frankfurti Autószalon helyébe lépett – nem is egy, akár nálunk is életképes megoldással találkoztunk, köztük olyannal is, amely már működik is, a gyártó cégnek sok ezer darabos értékesítés áll már a háta mögött.

Kezdjük egy otthon, pillanatok alatt, nagyobb műszaki képzettség nélkül is kicserélhető akksis kisautóval, az ACM City One-nal, ami mókás méretei, vidámparki dizájnja – baloldalon egy, jobboldalon két ajtaja van – és elég spártai belseje ellenére német ötlet alapján készült, igazi mindenes autó. A többi, hasonló elektromos városi izétől leginkább az különbözteti meg, hogy ha akar, tud ötszemélyes is lenni, és praktikus, könnyen alakítható belsejével teherhordásra is használható, ilyenkor két személy és egy EUR raklap is belefér az 1450 literes csomagtartóba.

Akkumulátorból öt található az autóban, egy fixen beépített, 16 kWh-s az első ülések alatt és négy darab, egyesével kiszedhető, cserélhető, kofferszerű panel a csomagtartó padlólemeze alatt. A cserélhető darabok összesen további 10 kWh-val növelik 26 kWh-ra a teljes akksikapacitást, amivel 200-240 kilométert lehet leautózni a gyár által ígért 10 kWh alatti átlagfogyasztással.

Töltésigénye otthoni, 230 voltos, 2,2 kW-os konnektorból 8 óra, 400 voltos, háromfázisú csatlakozóról 5 óra, utcai töltőponton pedig 11 kW-tal tölthető, ilyenkor 2,5 óra egy tankolás. A csomagtartóban lévő akksik cseréje 3 percig tart, nem kell hozzá semmilyen szerszám, és csinos banyataligán lehet az egyenként 2,4 kWh-s, 48 voltos akksicsomagokat eltalicskázni a garázsba, vagy fel a lakásba. Egy gurulós bőröndbe két akksipakk fér, és a porszívókhoz hasonlóan, csak ki kell húzni a hálózati vezetéket, bedugni a konnektorba és kezdődhet is a töltés.

Az ACM City One 3,6 méter hosszú, 1,65 széles és 1,67 magas, tengelytávja 2,5 méter, és a 950 kilogrammos autó 110 km/órás sebességre is képes, és akár hat darab légzsák is kérhető bele. Ára 10-15 ezer euró között mozog, ami a régiótól, illetve a jármű felszereltségi szintjétől is függ.

A cserélhető akkumulátor nem új találmány, korábban többek között a Renault is kísérletezett hasonlóval, olyan konstrukcióval, hogy csak az akksit lízingeli a tulaj, és cserénél legalább 75 százalékos állapotban – nem töltöttségi szinten – lévő akkumulátort kap az autójába.

Külsőre talán valamivel kívánatosabb, de kevésbé praktikus a XEV Yoyo névre keresztelt aprósága, ami leginkább egy-két felnőtt napi ingázására kínál füstmentes megoldást. Az olasz cég szintén az akkucserében gondolkodik, bár itt valamivel bonyolultabb a folyamat, mint az előző autónál. Jóval nehezebbek, darabonként bő 25 kilogrammosak az autó hátuljában, speciális szerszámmal nyitható fedél mögött található LiFePO4 akkumulátorok, amiből három darab sorakozik egymás mellett, összesen 10,3 kWh-s kapacitással.

A gyártó szerint ez 150 kilométer városi kilométer – legfeljebb 80 km/órás sebességre képes a Yoyo – leautózására elég. Töltögetni nem muszáj, a cég az ENI – Agipként talán ismerősebb – kúthálózattal együttműködve tölti a lemerült akksikat. Aki ezzel nem kíván foglalkozni, pedig háztartási körülmények között is 4 óra alatt feltölthető az autó, annak olyan megoldás is létezik, hogy éjszaka, míg a tulaj alszik, az utcán álló autó lemerült akksijait reggelre frissekre cserélik. Azért ennél kevés kényelmesebb megoldás létezik a töltésre.

Maga a kétszemélyes kisautó 2530 mm hosszú, 1500 mm széles és 1560 mm magas, tengelytávja pedig 1680 mm, tömege akksi nélkül 450 kg. Alapból 7,5 kW-os, 72 voltos villanymotorja ha muszáj, 15 kW teljesítményre is képes rövid ideig, az autó hátuljában foglal helyet és a hátsó kerekeket hajtja. Az elektromos tükrökkel, ablakokkal felszerelt, 180 literes csomagtartójú Yoyo-ban a hátsó kerekek is tárcsaféket kaptak, külsejét pedig 3D nyomtatott műanyagelemekkel lehet egyedivé tenni.

A sort a City Transformer CT1 nevű járgánnyal zárjuk, aminek az a szuperképessége, hogy változtatni tudja a nyomtávját. Parkolásnál, vánszorgásnál megkeskenyedik, ha pedig sportosan kell kanyarogni felborulás nélkül, akkor megszélesedik. Valahogy így:

Persze csak mozgás közben – vagy olvadó jégen állva – tudja változtatni a nyomtávot, de ha összehúzta magát, akkor egy méter széles parkolóhelyen is elfér, és a felfelé nyíló ajtókkal sem kell aggódni, hogy odaveri valahova a sofőr. A különösen zsúfolt városokban lehet jó egy olyan járgány, amiből négy darab is elfér egy átlagos méretű parkolóhelyen.

Mozgatását két darab, egyenként 7,5 kW-os villanymotor intézi, amik legfeljebb 90 km/órás csúcssebességre gyorsítják a kisautót, a 0-50-es sprintet pedig 5 másodperc alatt tudja le az autó. Hatótávja 180 kilométer egy töltéssel, – bár az akkumulátorkapacitásról nem írnak a műszaki adatok között semmit, csupán azt derül ki, hogy egyenáramú gyors töltőn tölthető – a városi környezetben pedig a 8,5 méteres fordulókör is hasznos. A 2,5 méter hosszú, magassága 1580 mm, szélessége 1000 és 1400 mm lehet, attól függően, hogy városi, vagy országúti üzemmódban van-e az autó.