Nézzük, mi a jó. A szorongással teli koronavírus-járvány időszaka nem múlik el nyomtalanul, ráadásul még nem is tudjuk, hogy éppen hol tartunk. Sokan ugrásra készen vannak, ha rosszabbra fordulnak a dolgok, vészforgatókönyvvel rendelkeznek, és nem felejtenek. Még többen kiszolgáltatva várják a jövőt, és reménykednek, mert anyagi és lelki erőforrásaik elfogytak, csak a közösségre, pontosabban az államra számíthatnak. Egy hajóban evezünk, csak vannak, akiknek szuper evezőjük van, másoknak mentőmellény se jutott. Most mégsem a társadalmi igazságtalanságról, a torokszorító történetekről gondolkodom, hanem arról a nagyon emberi jellemzőről, hogy képesek vagyunk a nehéz helyzetben a legjobbat kihozni magunkból. Nem egy gazdálkodó nyilatkozta, hogy fejleszteni, átszervezni kényszerült, optimalizálta a tevékenységét, és a régen halogatott modernizációba kezdett. Felmérte a munkatársak lojalitását, áldozatvállalását, a beosztottak vezetőiket, a vezetők alkalmazottaikat ismerték meg a kritikus időszakban. Jó esetben megerősödhettek a közösségek, és mindenki megmutatta, ki ő valójában.