Tam_Bau
MENÜ
2024. május 10.
Ármin, Pálma
Az isteni szikra és az intimnyírók

Az isteni szikra és az intimnyírók

24.hu

Tyler Ball egy óriási, még kiaknázatlan piacra bukkant.

Tyler Ball már egészen fiatalon tudta, hogy üzletelni akar és pénzt keresni, de a szülei azt szerették volna, hogy egyetemre járjon. Az apja azt mondta neki, abbahagyhatja a tanulást, ha megkeres, és a bankszámláján félretesz 100 ezer fontot (kb. 38 millió forintot). Tyler minderre kihívásként tekintett.

A 17 éves Tyler először iPhone-okohoz való fülhallgatókkal és töltőkkel kereskedett a kínai webáruházon, az Alibabán keresztül. Nem keresett túl sokat, ezért átnyergelt napszemüvegekre, amit nagyon élvezett, bevételei azonban még mindig nem voltak – írja a LadBible című brit bulvárlap.

Az isteni szikra akkor jelent meg a fejében, amikor meglátta, hogy az öccse egy hatalmas ollóval menetel a fürdőszoba felé.

Tyler megtudta, hogy a testvére az intim szőrzetét szeretné megnyírni, és a konyhai ollón kívül semmi mást nem talált, ami megfelelne a célnak. Tyler könyörgött neki, hogy inkább ne csinálja, mert egy rossz mozdulat, és mehetnek a balesetire. A fiú rákeresett az interneten, hogy milyen eszközök állnak a férfiak rendelkezésére, ha a nemi szerveik környékét szeretnék szőrteleníteni, és rájött, hogy a világon semmi. Talált viszont egy felmérést, ami arra az eredményre jutott, hogy a brit férfiak 65 százaléka nyírja valamilyen módon fanszőrzetét. Tylerben abban a pillanatban tudatosult, hogy egy óriási, még kiaknázatlan piacra bukkant.

Tyler az apja egyik barátja, a 40 éves Matt Edge segítségével vágott bele az üzletbe.

A fiú ez első hónapban több mint az ötszörösét kereste meg annak a pénznek, amit az apja célként kitűzött elé.

A Balls nevű vállalkozás azóta a világ 150 országába szállít intimnyírókat. Tyler apja nagyon büszke a fiára, aki ma már jóval több pénzt keres, mint ő.