MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
Az évszázad üzlete lehet

Az évszázad üzlete lehet

privatbankar.hu

Eddig nem ismert részletekre derült fény a Bezenye mellé tervezett óriási agrár és ingatlan komplexumról.

A jelek szerint a kormány infrastrukturális oldalról is megtámogatná az egymilliárd eurós beruházást. Gyakorlatilag az évszázad üzletét ebben a határmenti faluban.

A napokban lakossági fórumot tartottak Bezenyén a Lajtania Parkra keresztelt megaberuházást érintő szabályozási és rendezési tervek módosításairól. Márkus Erika polgármester azt közölte lapunkkal, hogy 62 érdeklődő jelent meg, ők megismerhették az első átfogó terveket, amikről a hónap elején lapunk is beszámolt. Most a beruházó FAKT AG és a várostervező RegioPlan képviselői tájékoztatták az egybegyűlteket.

Bár nem mondták ki, de biztosan az évszázad üzletét készítik elő, hiszen az óriási gyümölcsfeldolgozón kívül logisztikai központot, ezer lakást, hotelt, szupermarketet és más üzleti ingatlanokat is építenek pár év alatt, úgyhogy Bezenye és a szomszédos Hegyeshalom, ahol szintén lesz jelentős ingatlanfejlesztés, bevonul a történelembe. Az egy órás fórumról a Hegyeshalmi Kulturális Egyesület FTV stúdió készített összefoglalót, amit az egyik közösségi oldalon bárki megtekinthet.

Egy sor olyan elemmel is gazdagodhat a projekt illetve a két település, ami eddig kevés figyelmet kapott.

A két terület között fut el a felfelé kanyarodva az autópálya. Lehajtó biztosan lesz és vasúti teherállomást is terveznek. forrás: FAKT AGlehe A két terület között fut el a felfelé kanyarodva az autópálya. Lehajtó biztosan lesz és vasúti teherállomást is terveznek. forrás: FAKT AGlehe
Például új autópályalehajtó is lesz, hiszen óriási forgalomra lehet számítani, ha beindul a gyümölcsfeldolgozás. A FAKT AG képviselője szerint így biztosan nem terhelik a településeket. Ezzel kapcsolatban folyamatosan egyeztetnek az Információs és Technológiai Minisztériummal.

Azt is elmondta, hogy a bezenyei és a hegyeshalmi telekrészek között kihagytak egy széles sávot, így az ott futó gyorsforgalmi út mellett akár kiépülhet egy vasúti teherállomás is. Ez tovább javítana a beruházás logisztikai hátterén és egyúttal környezetkímélő megoldás is lenne. A vasút ügye azért is fontos, mert a kormányzati tervek szerint a Pozsonyba tartó gyorsvasút itt keresztülmehetne a területen. A kormány egyébként tavaly októberben kiemelt státuszt adott a beruházásnak, így sokkal rövidebb idő alatt történhet az engedélyezés, mint általában szokásos.

A megaprojekt 80 hektáros hegyeshalmi részén kijelöltek egy általános gazdaságfejlesztési területet. Még nem döntötték el, hogy mit telepítenek oda, ez részben a beruházás menetének és a gazdasági-piaci környezetnek is függvénye. Elképzelések vannak azonban arról, hogy hazai termesztőkkel tárgyaljanak egy gyógynövény feldolgozó egység létesítéséről.

A fórumon részt vevő egyik önkormányzati képviselő szerint az első ütemben 400 lakás épülne meg a hegyeshalmi oldalon. A második ütemben további kb. 600 otthon létesülhet, az ezres összlakásszámot egyébként korábban a beruházó ügyvezetője megerősítette lapunknak. Az egyik érdeklődőnek kétségei voltak afelől, hogy a beruházó képes lesz összeszedni a megfelelő mennyiségű munkaerőt. A FAKT AG képviselője azzal nyugtatta meg, hogy „direkt azért szeretnénk egyszerre elkezdeni az üvegházak kivitelezésével egy ütemben a lakások építését is, hogy ezzel is növeljük a dolgozók számára a vonzerőt”.

Az eseményen megtudhattuk továbbá, hogy a FAKT AG nem feltétlenül szeretne új szociális létesítményeket építeni, mint azt sok helyi lakos esetleg elképzelte. Inkább hozzájárul a meglévő intézmények korszerűsítéséhez, valamint egy szennyvíztisztító létesítéséhez.

A RegioPlan szakértője azt fejtegette, hogy egy környezetvédelmi tanulmány szerint a területen védett állat-és növényfajok honosak, de „a beruházásnak nem lesz jelentős hatása ezekre”. A beruházó képviselője pedig arról számolt be, hogy a bezenyei telekrész keleti határvonalánál, még a telken belül egykori limes őrtornyot és kapcsolódó részeit találták évekkel ezelőtt. Ez most nagy eséllyel UNESCO Világörökségi státuszt kaphat. Feltárására ugyan nem vállalkoznak, de turisztikai értékként fogják kezelni és megjeleníteni a széles közönség előtt.