MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Az érkező vonat előtt szlalomozott át egy autós

Az érkező vonat előtt szlalomozott át egy autós

hvg.hu

Bár a vasúti átjárókban történt balesetek a legsúlyosabbak közé tartoznak, van, akit ez nem érdekel.

A Facebookra került ki egy poszt arról, hogy egy autós – a leírás szerint a százhalombattai vasúti átjárónál –, egészen hosszú sort végigelőzve áthajt a tilos jelzésen. Jól látni, hogy pár pillanattal azután már érkezik a vonat, hogy az autós áthajt a síneken. A MÁV éppen nemrégiben közölte, hogy egyre több a halálos baleset a vasúti átjárókban. Tavaly 82 esetből 18 volt halálos, 12 súlyos, 13 könnyű sérüléssel, 39 pedig anyagi kárral járt.

A baleseteket szinte kivétel nélkül az okozta a vasúti társaság szerint, hogy az autósok, gyalogosok vagy kerékpárosok túlbecsülték saját képességeiket, megpróbáltak még a vonat előtt átérni, esetleg kihagyott a figyelmük.