MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
A repülő taxi 2024-től közlekedhet Párizsban

A repülő taxi 2024-től közlekedhet Párizsban

hvg.hu

Hónapokon belül felszáll Párizsban a repülő taxi, ami megváltoztathatja a városi közlekedést,

Ha minden a terv szerint halad, a német Volocopter a 2024-es párizsi olimpia idején már javában szállíthatja majd az utasokat. Annak érdekében, hogy addigra üzembiztos legyen a szerkezet, hónapokon belül már repkedni fognak vele a francia főváros fölött.

Hét éve bukkant fel a hírekben a Volocopter repülő taxija, azzal az ígérettel, hogy megreformálja a városi közlekedést. A RobbReport most azt írja, a szerkezet kész a publikus tesztre, és 2021-ben, azaz hónapokon belül indulnak a próbarepülések Párizsban.

Az elektromos Volocopter egy függőlegesen fel- és leszállni képest jármű, ami a rotorjai segítségével emelkedik a magasba.

Florian Reuter, a fejlesztés mögött álló német startup, a Volocopter vezetője úgy látja, a repülő taxi első kereskedelmi útvonalai 2-3 éven belül nyílhatnak meg. A legnagyobb publicitást pedig a 2024-es párizsi olimpia hozhatja a járműnek.

Addig viszont még sok a tennivaló: a Volocopter egyelőre csak a külvárosra kapott engedélyt a tesztelésre, így az eredményekkel meg kell győznie a hatóságokat, hogy a használata a belvárosban is biztonságos lenne. Emellett még a járművek közlekedéséhez szükséges infrastruktúrát is ki kell építeni.