MENÜ
2024. október 16.
Gál

A Ranger kistestvére

player.hu

Eljött az ideje a ráncfelvarrásnak, és a megújult Maverick jobban néz ki, mint eddig.

Az amerikai Maverick újdonsága, hogy a nagyobb pick-upokkal ellentétben nem alvázas felépítésű, hanem önhordó karosszériás, ezért személyautósabban vezethető. A Fordnak ez a kisebbik pick-upja, pedig nem is annyira kicsi, 5,07 méteres hosszával és 3,08 méteres tengelytávjával csak pár centiméterrel marad el a Ranger mögött. Az amerikai vevők odavannak a platós autókért, ezért ettől a modelltől sokat várt a Ford.


A Ford kisebb pick-upja nem is a Rangerre, hanem a nagyobb F-150-re hasonlított, és az új modell a kisebb fényszórójával és átformált hűtőmaszkjával jóképűbb lett. Belül sem maradt el a modernizálás, az eddigi 8 colos érintőképernyő helyére egy 12 colos kijelző került, és már a klímaberendezést is innen kell kezelni.


Motorkínálata nem változott, az alapmodellt 2,5 literes benzinmotorral szerelt hibrid hajtás mozgatja 194 lóerős teljesítménnyel, helyette a kétliteres, turbós benzines modell kérhető 241 lóerővel. Újdonság, hogy a hibridet már nemcsak elsőkerék-hajtással, hanem összkerékhajtással is lehet rendelni,