MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
A nevére nem figyelték, csak látták, hogy van egy jó fényképezőgépe

A nevére nem figyelték, csak látták, hogy van egy jó fényképezőgépe

hvg.hu

André Kertész soha nem látott képei kerültek elő egy világhírű magyar artista fiókjából.

1969 tavaszán készültek azok az eddig még nem ismert André Kertész-képek, amelyek Zsilák György artista magángyűjteményében találhatók, és amelyeket most a Punkt online fotográfiai magazinnak mutatott meg.

Zsilák György egy véletlennek köszönhetően találkozott André Kertésszel 1969-ben New Yorkban, ahol artistaként a Madison Square Gardenben lépett fel.

Szabadidőnkben a városban sétálgattunk, és egymás között magyarul beszélgettünk. Az első napok egyikén magyarul köszönt ránk az utcán egy úr, és megkérdezte, hogy: „Ti is magyarok vagytok?” Bemutatkoztunk egymásnak, őt André Kertésznek hívták, kedves, nyitott és szimpatikus volt. Miután megtudta, hogy cirkuszban dolgozunk, nagyon lelkes lett, így meghívtuk az aznapi előadásunkra. A nevére még akkor sem is figyeltünk fel, csak azt láttuk, hogy van egy jó fényképezőgépe – idézte fel a találkozás körülményeit a Punktnak.

Schuller Judit Flóra: Zsilák György a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtárban, Mai Manó Ház, 2021


Zsilák György azt mondta, Kertész szinte úgy járt be a cirkuszi próbákra mintha az a munkahelye lenne, de a cirkuszon kívül is sok időt töltöttek együtt. Többek között ellátogattak a Museum of Modern Artba, ahol Kertész le is fényképezte őket, majd pár nap múlva hozta is az előhívott felvételeket.

Az évtizedeken át egy fiókban lapuló képek most láthatók Zsilák Györgynek köszönhetően. További képek a Punkt oldalán.