MENÜ
2024. árpilis 18.
Andrea, Ilma
A megengedett kétszeresével ment az autópályán, 514 milliós bírságot kapott

A megengedett kétszeresével ment az autópályán, 514 milliós bírságot kapott

hirado.hu

Magas bírságra számított, de amikor megkapta a csekket, teljesen megdöbbent.

Elvesztette az uralmát a száguldó jármű felett és átsodródott a szemközti sávba egy tinédzser az Egyesült Államokban.

Connor Cato szeptember elején Savannah városán keresztül vezetett hazafelé az autópályán, amikor a rendőrség lefülelte gyorshajtás miatt. Cato egy olyan szakaszon, ahol 89 kilométer per óra a legnagyobb megengedett sebesség, csaknem a duplájával, 145 kilométer per órával hajtott. 514 millió forintos bírósággal sújtották a georgiai autópályán.

A sofőr ugyan magas bírságra számított, de amikor megkapta a csekket, teljesen megdöbbent az összegen. A férfi több helyről is érdeklődött, feltételezve, hogy az összeg elírás. Cato kiderítette, hogy a csekken szereplő összeg valós, azonban a megdöbbentő összeget a helyi bíróságok által használt elektronikus beidézési szoftver generálta.

Joshua Peacock, Savannah város önkormányzatának szóvivője elmondta, hogy a rendszer minden olyan gyorshajtónak automatikusan a lehető legnagyobb összeget küldi ki, aki 56 kilométer per órás sebességnél nagyobb mértékben lépi túl a megengedett sebességet. Erre azért van szükség, mert az ilyen mértékű gyorshajtás kötelező bírósági tárgyalást von maga után.

A bíró a gyorshajtó meghallgatásakor állapítja meg a tényleges bírság összegét, amely nem haladhatja meg dollárban a 367 ezer forintnak megfelelő összeget.