Tam_Bau
MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Zsugorodnak a görögdinnyék

Zsugorodnak a görögdinnyék

agrarszektor.hu

Az utóbbi években látványosan megváltoztak az emberek dinnyefogyasztási szokásai.

Ennek.következtében egyre népszerűbbek az apróbb méretű görögdinnyék, és egyre többen választják a nagy családi méretű fajták helyett, ezeket az "egyszemélyes" darabokat - tájékoztatta az Agrárszektort Sándor László, ágazati szakértő, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) sajtótájékoztatóján Jászapátiban. Kiemelte, ez a változás Magyarországon is évek óta zajlik, emiatt vannak olyan áruházláncok, amelyek egyik évről a másikra 2-3 kilogrammal csökkentették a beszállított görögdinnyék méretét, amire azért is szükség volt, mert sokszor a legnagyobb dinnyék ott maradtak a konténerek alján. Magyarországon általában az 5-8 kilogrammos méretű görögdinnyék fogynak a legjobban, ehhez kell alkalmazkodniuk a beszállítóknak is, ha sokat akarnak értékesíteni. A szakértőtől azt is megtudtuk, hogy habár importból is vannak ilyen méretű dinnyék, ugyanakkor a magyar termelők is minen igényt kielégítő méret- és fajtaszortimenttel állnak rendelkezésre a szezonban. Hazánkban egyébként 80 százalékban magvas, döntően csíkos héjú görögdinnyét vásárolnak a fogyasztók, az elmúlt tíz évben azonban folyamatosan növekszik a magszegény dinnyék aránya, amelyek a kisebb méretet képviselik, 4-7 kilogrammos tömegükkel.

Az elmúlt évekhez képest idén 4000 hektárra csökkent a görögdinnye termőterülete Magyarországon, ez azonban inkább egy specializálódást jelent, hiszen komoly technológia- és fajtaválaszték fejlesztés zajlott a termesztésben - közölte az Agrárszektorral Mártonffy Béla, a NAK kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke. Ennek következtében a mostani szezonban már hibrid görögdinnyéket termelnek javarészt a termesztők, ez stabilabb árbevételt és biztonságosabb termelést jelent a gazdáknak. A kisebb hazai termőterület tehát nem azt jelenti, hogy csökkent az összetermés, mert a korszerű, új fajták meglehet, hogy többet teremnek majd még a kisebb területen is, mint ami eddig jellemző volt - emelte ki a szakember.