MENÜ
2024. árpilis 20.
Tivadar
Szélesebb és szűkebb arc

Szélesebb és szűkebb arc

player.hu

A Kuga eddig is csinos autónak számított a kategóriájában, de a Fordnál úgy döntöttek, hogy teljesen új arcot adnak neki.

2019-ben jelent meg a Kuga harmadik generációja, ezért még egészen újnak tekinthető, de a Fordnál már a ráncfelvarrást tervezgetik. Az Egyesült Államokban hagyományosan Escape néven árulják az autót, és ott már be is mutatták a megújult modellt, ennek mintájára készülhet el az európai változat hamarosan érkező frissítése.

A Kuga eddig is csinos autónak számított a kategóriájában, de a Fordnál úgy döntöttek, hogy teljesen új arcot adnak neki. Szélesebbek és szűkebbre szabottak a fényszórók, szélesebb lett a hűtőmaszk is, a tetején a manapság divatos, szinte elmaradhatatlan fénycsíkkal.

A hátsó rész kevésbé változott, de feltűnhet, hogy elrejtették a csomagtérajtó kilincsét a rendszámtábla alól. Mint a külseje, úgy a műszerfal is a nemrég megújult Focus mintájára alakult át. A kormánykerék és a mögötte lévő, 12,3 colos digitális műszeregység ismerős lehet, de a középkonzol tetejére a korábbinál jóval nagyobb, 12,3 colos érintőképernyő került, a legújabb SYNC4 rendszerrel, a Focushoz hasonlóan a klímaberendezést is innen kell kezelni.

Meglepő lehet, de az Egyesült Államokban csak most vezetik be a sportos ST-Line felszereltséget az Escape-hez. Az amerikai motorkínálat az 1,5 literes, 180 lóerős és a kétliteres, 250 lóerős benzinmotorból áll, és egy 210 lóerős plug-in hibrid is elérhető.

Európában a konnektorról tölthető hibrid 225 lóerős, ezt biztosan megtartják a modellfrissítés után is.