MENÜ
2024. árpilis 18.
Andrea, Ilma
Pálinkával indítják a reggelt

Pálinkával indítják a reggelt

startlap.hu

A vendégeknek nem volt különösebb kifogásuk, szívesen kipróbálták az új menüt.

A koronavírus-járvány miatt a hétvégén a portugál vendéglátóhelyeknek délután 1 órakor be kell zárniuk, egy taverna tulajdonosa emiatt újítani akart. “ A világ sok részén, és egyes portugál vidékeken is reggelire pálinkát ittak, amit tüzes víznek is hívtak. Ebből kiindulva összeállítottunk egy vacsoramenüt, mert a bevételünk 80 százaléka a vacsorákból jön be” – mondta el az étterem tulajdonosa az Euronews-nak, Leopoldo Calhau, aki a szakács is egyúttal.

A vendégeknek nem volt különösebb kifogásuk, szívesen kipróbálták az új menüt: “Ez az első alkalom életemben, hogy ebéd előtt alkoholt iszom. Teljesen új dolog számomra. Osztrigát ettünk és pálinkát ittunk mellé, jót tett a hangulatunknak” – nyilatkozta egyikük.