Tam_Bau
MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Nem volt hajlandó elköltözni, körülépítették

Nem volt hajlandó elköltözni, körülépítették

totalcar.hu

Csendes, felszabadító, kellemes és kényelmes – így jellemezte az a kínai nő a lakhelyét.

Kínában dingzihu-nak (körömházaknak) hívják azokat a házakat, amelyek útban vannak bizonyos építkezéseknek, és a tulajdonosaik nem hajlandók eladni ezeket, a kormány által felkínált kompenzációs díj ellenében sem. Számos ilyen ingatlan található Kínában, azonban egy most különösen nagy figyelmet kapott, ugyanis egy teljes hidat építettek köré a makacs tulaj miatt.

A Haizhuyong híd építéséhez rengeteg épületet le kellett bontania az illetékeseknek, ugyanis máshogy nem volt kivitelezhető a projekt. Szám szerint 47 háztartást és 7 céget költöztettek arrébb 2010 óta, azonban Liang nem tartozik közéjük.

A nő elmondása szerint azért nem költözött el, mert nem találta méltányosnak azt az 55 millió forintnak megfelelő összeget, amit kínáltak a házáért, sem azt a másik ajánlatot, aminek tárgya két másik lakás lett volna - az egyik közel lett volna egy hullaházhoz. Más források szerint pedig kettő helyett négy lakást akart. Így aprócska háza megmaradt, a tervezők cserébe kicsit átrajzolták a hidat, és köré építették. Nem meglepő, de turistalátványossággá vált az ingatlan.

A kormány továbbra is kapcsolatban áll Lianggal, és szándékukban áll megkaparintani a telket, de az, hogy már tíz éve hajthatatlan, nem sejtet sok jót.