MENÜ
2024. június 24.
Iván
Nem kopik és soha nem kell pumpálni

Nem kopik és soha nem kell pumpálni

hvg.hu

Felejtse el a hagyományos kereket és gumit, itt van az új, amit soha nem kell pumpálni.

Konkrétan űrtechnológiássá alakíthatók a kerékpárok a jövőben, köszönhetően a SMART Tire Company abroncsának, amely a Perseverance Mars-járónál is alkalmazott megoldásból merített ihletet.

Nincs is annál kellemetlenebb, mint amikor egy kerékpártúrát egy defekt szakít félbe – ugyan egy defektjavító készlettel fel lehet készülni erre, de ez körülményes és időigényes, és nem is feltétlenül olyan tökéletes megoldás, melyet követően az ember nyugodtan tudja folytatni az útját.

De mi lenne, ha nem lenne többé lapos abroncs, de még csak levegőt sem kéne pumpálni bele? Az ohiói SMART Tire Company pont erre vállalkozott, a megoldást pedig a NASA ihlette – és egy Kickstarter-kampányon keresztül már rendelni is lehet belőlük.


A cég a NASA által készített, a Perseverance Mars-járónál is alkalmazott titánabroncsokat vette alapul – ezeket kimondottan úgy tervezte az amerikai űrügynökség, hogy ne jelentkezzen a hagyományos gumiabroncsok két fő problémája, a levegő lassú elszivárgása és a kopás.

Az abroncsokat Metl-nek nevezték el, és az alakját tekintve pont olyan, mint egy normál kerékpárgumi – azzal a különbséggel, hogy a gumi helyett egy nikkel-titán ötvözetből készül (ez a „NiTinol”).

A cég állítása szerint az abroncsoknak sosem lesz szükségük légnyomásra, mégis ugyanolyan simán gördülnek majd, mint a hagyományos gumik – ha nem jobban.

Az érdeklődés pedig óriási, a Kickstarteren 24 nap leforgása alatt már a 25 ezer dolláros cél csaknem ötszöröse, 123 ezer dollár jött össze – ki tudja, egyszer talán az autók gumiabroncsait is kiválthatja ez a technológia.