MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Negyven év után újra Dakaron a Lada Niva

Negyven év után újra Dakaron a Lada Niva

player.hu

A Dakar-ralihoz egy 1984-ben gyártott, 82 ezer kilométert futott autót találtak.

A nyolcvanas években a Lada Niva egészen sikeresen szerepelt a Párizs-Dakar-ralin, és ennek emlékére indul egy svájci csapat egy klasszikus Nivával a jövő évi futamon.

1979-ben már az első Párizs-Dakar-ralin öt Lada Niva állt rajthoz, igaz, egyik sem orosz csapat volt. A Ladák versenyeztetését a márka francia importőre felügyelte, és a Nivák meglepően jól szerepeltek az embert és gépet próbáló versenyen. 1982-ben majdnem sikerült megnyerni a ralit, a francia ladás csapat a második helyen futott be, és ezt az eredményt 1983-ban is megismételték, akkor Jacky Ickx mögött értek célba, aki később maga is indult Ladával.

 

A francia csapat 1988-ig indult a Dakaron, aztán a kilencvenes években a Lada gyári csapata is megpróbálkozott a Porsche-technikájú Samarával, de a hetedik helynél jobbat nem értek el. A jövő évi, 2022-ben induló Dakar-ralin azonban

ismét lesz egy Lada Niva a rajtnál, méghozzá pontosan abban a formában, ahogyan a nyolcvanas években részt vett a legendás versenyen.
A sokat mondó nevű Team Red Legend színeiben a svájci Mario Jacober és Sladan Milic indul vele.

Novoszibirszkben, amit aztán teljesen felújítottak. A Nivával a Classic mezőnyben állnak rajthoz: ezt olyan autóknak írják ki, amelyek 2000-ig indultak a versenyen. Nem feltétlenül pontosan azoknak az autóknak, amelyek részt is vettek a régi Dakaron, hiszen azok gyakran felbecsülhetetlen értékű múzeumi darabok, hanem legalábbis pontosan ugyanolyan specifikációjúra épített autóknak.

 

A svájci csapat Nivája is éppen olyan lett, mint a nyolcvanas években. A versenyautó 1055 kilogrammot nyom, a motorja 95 lóerős, amivel 135 km/óra végsebességre képes. A dizájn természetesen vörös, és ötletesen retró, akárcsak a versenyzők melegítőruhája.

Az egyik szponzor, a svájci óragyártó Maurice de Mauriac egy ladás karórát is készített, amiből a 34 év utáni visszatérés emlékére 34 példányt gyártanak, egyenként 4400 svájci frankért. Két óra árából egy új Niva is kijön…