Miért jó a Dunaföldvári Magyar László Gimnáziumban tanulni?
Beiratkozás június 26-án, de egész nyáron fogadják a jelentkezőket!
Egy vidéki kisgimnázium, ahol fontos a diák személyisége, egyéni sorsa. A Dunaföldvári Magyar László Gimnázium a 2025/26-os tanévben rendkívüli felvételi eljárás keretében egész nyáron fogadja a beiratkozókat az induló 9. osztályába. A beiratkozás június 26-án lesz, de ezt követően is várják a jelentkezőket! Farnek Mónika igazgatóval a patinás iskola tulajdonosváltásáról, a modernizációs tervekről beszélgettünk, arra kerestük a választ: miért jó ebben a gimnáziumban tanulni?
Nagy lépés előtt áll a 73 éves múltra visszatekintő gimnázium, hiszen a szeptember 1-jétől induló tanévben a görög-katolikus egyház lesz a fenntartó. Az egykor önkormányzati, majd állami kézben működő – eddig erősen forráshiányos – intézmény a fejlődés lehetőségét látja a váltásban. Nem véletlen, hogy teljes egyetértésben, a tanári kar száz százalékban, a szülők közössége 99 százalékban szavazta meg a fenntartóváltást, mindannyian nagy reményeket táplálnak. A Dunaújvárosban általános iskolát működtető görög-katolikus egyház felé az önkormányzat közvetített, és a minisztérium is áldását adta – foglalja össze a helyzetet az igazgató, hozzátéve, hogy lesz hittanoktatás, de a jelenleg itt tanulók és a 9. osztályba most jelentkezők számára nem teszik kötelezővé. Az értékek, a szellemiség közvetítésével, a választás lehetőségének felkínálásával szeretnék közelebb hozni a hitéletet, és a vallási ünnepek tartalmát, lényegi üzenetét. Ezenkívül nagyobb rugalmasságot kapnak, miközben az egyházi fenntartás biztonságot, a további tervek megvalósítását teszi lehetővé.
– Mindig büszkék voltunk az eredményeinkre, az iskolánkat jellemző odafigyelésre, családias, elfogadó légkörre – fogalmaz beszélgetőtársunk. – Ennek jegyében vágunk neki a 2025/26-os tanévnek, tanári karunk és a szülők-tanulók közössége is méltán bizakodó. A beiratkozás időpontja június 26. lesz, de a váltáshoz kapcsolódva, rendkívüli eljárás keretében egész nyáron várjuk a jelentkezőket a 8. osztályt végzett gyerekeket a négyosztályos gimnáziumi osztályunkba, ahol emelt óraszámban matematikát és angol nyelvet is tanulnak. Kis létszámú csoportbontásra is lehetőség nyílik, ezenkívül mindenki kibontakoztathatja az egyéniségét, legyen szó elektronikus gitár koncertről, programozásról (egyik tanítványunk most írt 99%-os emelt szintű érettségit digitális kultúrából), vagy akár kajak-kenuról, röplabdáról.
Megtudjuk azt is, hogy 2026/27-es tanévtől technikumi képzést indítanak, ennek részleteit a nyár folyamán dolgozzák ki, és végre remény van az iskolaépület lépésről-lépésre történő felújítására – mondja Farnek Mónika igazgató, aki többszörösen kötődik az intézményhez: itt tanult, ide tért vissza angoltanárként, ráadásul Dunaföldváron él. Meggyőződése, hogy a stabil alap, anyagi és lelki támasz fellendülést, modernizációt hozhat a gimnázium életében.