MENÜ
2024. június 16.
Jusztin
Megfilmesítették, a David Beckham-jelenség

Megfilmesítették, a David Beckham-jelenség

24.hu / Kránicz Bence

Élete nagy részében semmi más nem érdekelte, mint a foci.

David Beckham egy csodálatos férfi szép pulóverekkel és aggasztó mániákkal. Legalábbis ez a kép alakul ki róla netflixes dokumentumsorozatában, amit ő maga rendelt meg. A négyrészes Beckham fordulatos és lebilincselő karrierösszegzés, de még izgalmasabb lehetett volna, ha a rendező és portréalanya néhány, homályban hagyott, alapvető kérdés tisztázására is vállalkozik.

David Beckham egyszerre volt több és kevesebb mint az ezredforduló környékének egyik legjobb focistája. Több volt, mert dollármilliós szponzori szerződései és a Spice Girls tagjával, Victoria Adamsszel kötött házassága miatt ismertsége túlnőtt a vele egy nemzedékhez tartozó, legkiválóbb játékosok népszerűségén. Lehet, hogy a sportszakma jobb futballistának tartotta őket, de – hogy csak a Real Madrid-beli csapattársak közül válogassunk – Figóért, Raúlért, de még Zidane-ért és Ronaldóért sem rajongtak olyan sokan, mint az Egyesült Államoktól Japánig milliók szívét megdobogtató Beckhamért.

Ugyanakkor éppen a futballszakértők közül vélték úgy sokan, hogy az angol középpályás tehetsége valójában jócskán elmaradt zseniális társaiétól. Kritikusai szerint Beckham voltaképpen pályája végéig megmaradt az angol focival kapcsolatban rosszmájúan emlegetett, „rúgd el a labdát és fuss” hagyomány átlagosnál technikásabb képviselőjének.

A Netflixen októberben bemutatott, négyrészes, Beckham című dokumentumsorozat viszont alapvetően azt az állítást szeretné megfogalmazni, hogy David Beckham elsősorban focista volt és maradt.

Ez azt jelenti, hogy élete nagy részében semmi más nem érdekelte, mint a foci, és bár vonzotta őt a csillogás meg a luxus, alapvetően mindig is jobban otthon érezte magát a századik edzőkört futva vagy az ezredik szabadrúgás-gyakorlatot elvégezve, mint Elton John vagy Tom Cruise valamelyik partiján. Beckham az elhivatott sportoló képét szeretné mutatni magáról, és ennek az önértelmezésnek az igazságát nincs is különösebb okunk megkérdőjelezni.

Azért írhatjuk, hogy önértelmezésről van szó, mert a dokumentumsorozatot részben Beckham saját filmes gyártócége, a focis témájú műsorokkal és dokumentumfilmekkel foglalkozó Studio 99 készítette. Szerencsére Beckhambe bőven szorult annyi ízlés és szakmai alázat – valamint józan üzleti érzék –, hogy rendezőnek ne egy mikrofonállványnak használható, pehelysúlyú filmkészítőt kérjen fel, hanem autonóm alkotót. A színészként is gyakran foglalkoztatott Fisher Stevens főleg környezetvédelmi témájú dokumentumfilmjeiről ismert – a japán bálnavadászat kegyetlenségét bemutató Az öbölért 2010-ben Oscar-díjat is nyert –, de portrésorozatot, sport témájú dokumentumfilmet és játékfilmeket is rendezett már. A Beckhamben kíváncsi és jó humorú kérdezőnek mutatkozik, de alapvetően a portréalany oldalán áll.

Aki hosszas faggatózásra, a kellemetlen kérdések erőltetésére számít, csalódni fog a sorozatban, de a barátságtalanabb riporteri magatartást a megrendelő és gyártó, azaz maga Beckham valószínűleg nem is hagyta volna jóvá.

E korlátok és a kiosztott szerepek miatt a Beckham inkább továbbfaragja a sportoló szobrát, mintsem megkísérelné ledönteni azt. Stevens egy-egy ügyesen elkapott jelenettel vagy frappáns vágással finoman azért mer konfliktusokat vinni az interjúhelyzetekbe: a középosztálybeli neveltetését bizonygató Victoriát maga a férje buktatja le azzal a kérdéssel, hogy milyen autóval vitte őt gyerekként iskolába az apja (Victoria kénytelen elismerni, hogy Rolls-Royce-szal), a madridi családi boldogságot hangsúlyozó Beckhamre pedig Stevens élesen rávágja a felesége megszólalását, aki kerek-perec kijelenti, hogy Spanyolországban boldogtalanok voltak.

Az ironikus mozzanatokat és Beckham mostani életének pillanatképeit Stevens arra is használja, hogy jó tempóban tagolja a karrierút egyes állomásait. A négy epizód alapvetően a focista pályafutásra koncentrál.

Az első Beckham sportolóvá érését és meghatározó Manchester United-játékossá válását mutatja be;
a második a Uniteddel elért, legnagyobb sikereket és az angol válogatottság felemás eredményeit;
a harmadik a Real Madridnál töltött éveket;
az utolsó rész pedig az amerikai és európai levezető köröket, amelyek végére Beckham, a focista helyett inkább Beckham, az üzletember, az Inter Miami jelenlegi tulajdonosa és csapatfőnöke kerül előtérbe.

Ebbe a szerkezetbe illeszkednek a magánéletbeli események, mindenekelőtt a Victoriával szövődött szerelem története. A fókusz viszont soha nem kerül át a privát történésekre, és bár David után Victoria Beckham szólal meg a legtöbbször a sorozatban, az ő pályafutásáról – Spice Girls-ös és szólóénekesnői éveiről, reality műsorairól, divatbirodalmáról – alig esik szó. Nyilván a házaspár közös döntése volt, mi maradjon ki a sorozatból, mégis aránytalannak tűnik a különbség annak fényében, hogy Gary Neville és Beckham más egykori csapattársai eközben hosszú perceket kapnak Stevenstől, hogy öltözői froclizásokról anekdotázhassanak.

Ezzel együtt szó sincs arról, hogy Beckham focista évei önmagukban ne lennének elég érdekesek négy, egyórás epizódhoz. Miközben a sikereiről Beckham nem ejt sok szót – a Bayern München ellen megnyert, ’99-es, legendás BL-döntő kapja a legnagyobb teret, de más United-trófeák vagy a Real Madrid spanyol bajnoki címe felett szinte elsiklik –, addig a kudarcairól annál többet beszél. Láthatóan ma sem könnyű felidéznie, milyen gyűlölethullám zúdult rá az angol közvélemény részéről az 1998-as világbajnokság után, amikor a nyolcaddöntőben kiállították a Diego Simeone felé rúgó Beckhamet, az emberhátrányban játszó angolok pedig elveszítették a mérkőzést. Ugyancsak őszintének tűnik a fájdalma akkor, amikor a Manchester Unitedből történt távozásáról beszél – elhisszük neki, hogyha akkor sikerül kibékülnie Alex Ferguson vezetőedzővel, soha nem igazol Spanyolországba.

Elvégre Beckham soha nem akart mást, csak a Manchester Unitedben focizni. Óvodás korától erre trenírozta őt az apja, aki vasszigorral egyengette fia karrierjének legkorábbi szakaszát (az őrülettel határos, hogy több mint ezer ifimeccsét vette fel videóra). Később Ferguson vette a szárnyai alá Beckhamet, és már gyerekként bevitte őt a United felnőtt csapatának öltözőjébe, hogy a kis David lássa, hová kell eljutnia.

A hatalmaskodó apafigurák befolyása – adott esetekben az „elnyomás” sem volna erős kifejezés – és az elszakadás, a függetlenedés konfliktusai a sorozat legizgalmasabb drámai ívét rajzolják meg, amely még alaposabb kifejtést érdemelt volna.

Ám Stevens egyszer sem teszi meg azt a riporteri-rendezői lépést, amellyel igazán komolyan feltépné a sebeket. Nem mondatja ki Beckhammel vagy Beckham anyjával, hogyan irányította és tette esetleg pokollá az életüket a futballrajongó apa mániája. Reflektálatlanul hagyja a Ferguson és a fiatal Beckham viszonyát átszövő, a munkakapcsolaton nyilvánvalóan túlmutató érzelmi manipulációt. Azt sem mondatja ki Beckhammel, hogy megcsalta a feleségét Madridban, noha sokat mondó, hogy Beckham ennek az ellenkezőjét sem állítja.

Ilyenkor szavak helyett Stevens, lévén remek filmes, a képekkel vonja le a következtetéseket. Ahogy nézzük a mindig kifogástalanul öltözködő, pompás pulóvergyűjteménnyel rendelkező Beckhamet, amint mániákusan eltörölgeti a konyhapultot, vagy pontrúgásokat gyakorol a fiával, egyszerre látunk meghitt és kissé aggasztó pillanatokat.

Ezekben a jelenetekben egy olyan férfit nézünk, aki természete szerint megszállott. Ha a focihoz már öreg, akkor a ruhagyűjtésben, a főzésben, a takarításban, az üzleti életben éli ki a megszállottságát.

David Beckham azáltal győz meg róla, hogy elsősorban focistának kell látnunk őt, hogy az egyik leggyakoribb sportolóbetegség tüneteit mutatja. Aki egyszer a legmagasabb szinten versenyzett, az soha nem lesz képes nyugton maradni.

Beckham (2023), 4 epizód, elérhető a Netflixen.