MENÜ
2024. árpilis 18.
Andrea, Ilma
Kik törnek össze több autót?

Kik törnek össze több autót?

vezess.hu

A férfiak vagy a nők, az idősek vagy a fiatalok? Melyek a legveszélyesebb hónapok, napok és napszakok?

Szinte pontosan háromszor annyi férfi okozott közlekedési balesetet 2021 első kilenc hónapjában, mint nő – derül ki a KSH-tól a Vezessnek megküldött előzetes adatokból. A január eleje és szeptember vége között sajnálatos módon megtörtént 10 548 balesetből

7650-et okoztak a férfiak,
2558-at a nők,
ezen felül 340 ügyben nem tartalmazza a statisztika ezt az információt.

Nyilván a Magyarországon jelenleg érvényes vezetői engedélyek nemek szerinti számával arányosítva lenne izgalmas megnézni ezeket az adatokat, azonban kérdésünkre a Belügyminisztérium elárulta, nem létezik ilyen statisztika.

Nemrég megírtuk, hogy jelentősen megnőtt a vidéki közlekedési balesetben elhunytak száma tavaly, miközben Budapest útjain maradt a járvány első évének alacsonyabb adata, országosan pedig három százalékot emelkedett a személysérüléssel járó esetek száma 2021-ben. Most ezeknél is részletesebb statisztikákat kaptunk a múlt esztendő első kilenc hónapjáról.

Balesetokozók korcsoportok szerint

Összeállításunk természetesen csak az “emberi hibából elkövetett közlekedési baleseteket” tartalmazza, léteznek ezen felül egyebek is, például a műszaki hibás ügyek az átlagosan csaknem 15 esztendős hazai járműparkkal a nyakunkon.

A KSH-tól most megkapott talán egyik legérdekesebb friss adatsor az ilyen-olyan ütközéseket okozók életkor szerinti besorolása. Összesen kilenc különféle korcsoportot sorol a statisztikai hivatal, van közöttük néhány hónapos időszakot tartalmazó (a legelső alábbi táblázatunkban) és létezik 33 esztendőt tartalmazó.

Korcsoport Okozott közlekedési baleset 2021. 1-9. hó
18 éves korig 349
18-20 évesek 529
21-24 évesek 824
25-30 évesek 1278
31-35 évesek 960
36-45 évesek 1886
46-64 évesek 2917
65-98 évesek 1471
99 év felett 1

Minden bizonnyal komoly szakmai érvek állnak a statisztikusok adatbázis-készítésének módszertana mögött, nem véletlen, hogy a 30 év alatti balesetokozók kapásból négy kategóriát kaptak. Pedig, ha úgy nézzük, szinte pont ugyanannyi történetben voltak negatív főszereplők, mint a 46-64 év közöttiek: 2980 eset vs. 2917. Igaz, előbbi 12 évet átölelő kategória, utóbbi 18-at.

Részleteiben nézve mindenképpen soknak tűnik a kezdő sofőrök hibái okozta tragédiák száma, a 25 év alattiak háromnegyed év alatt 1702 balesetet okoztak tavaly. Különösen elgondolkodtató, hogy a hazai rendszer miatt legkorábban jellemzően 17 évesen és néhány hónaposan jogsit szerzők – minden bizonnyal max. pár ezres létszáma ellenére – 349 balesetet okoztak 9 hónap alatt.

Itt kell felhívni a figyelmet a legidősebbekre, a KSH szerint meglehetősen sok balesetet okoztak a nyugdíjkorhatár elérése után is – akár 80-90 éves kor felett – aktív járművezetők. Egészen megdöbbentő, de akadt tavaly egy 99 évesnél is idősebben autót vezető, majd balesetet okozó sofőr.

A legveszélyesebb hónapok, napok és napszakok

Egészen egyértelmű tendenciák olvashatók ki a jelenleg rendelkezésre álló tavalyi adatsorból a hónapokkal kapcsolatban. Itt kell rögtön megjegyezni, ezt a listát jelentősen befolyásolhatja az időjárás is, közel sem mindegy, hogy egy január vagy február nagyrészt száraz-e (mint idén Budapesten), vagy éppen csapadékos és fagyos, akár havas és latyakos, habár egyre ritkábban tapasztaljuk meg a télnek ezt az arcát Magyarországon.

2021 első három hónapjában látványosan csökkent a balesetszám, áprilistól viszont határozottan emelkedett egészen a nyári csúcsokig. Június, július és augusztus hónapokban egyaránt több mint kétszer annyi alkalommal kellett rendőrt hívni a hazai közutakra, mint az év legnyugodtabb időszakának számító márciusban. Jellemzően a hosszabb autós kirándulásokkal terhelt nyári hónapok a leginkább rizikósak minden évben, évtizedek óta, ezek számaihoz csak egy-egy kiemelkedően csapadékos (havas, latyakos) téli hónap tud közel kerülni, évtizedente talán egy-két alkalommal.

Hónapok Közlekedési balesetek száma, 2021. 1-9. hó
Január 892
Február 856
Március 727
Április 945
Május 1208
Június 1508
Július 1561
Augusztus 1454
Szeptember 1424

A hét napjait nézve ősidők óta a legzűrösebbnek a pénteket mutatják az adatbázisok, ha nem is az év minden minden egyes hetében, de az utolsó munkanap kiemelkedik a mezőnyből. A Budapesten élők és az ott rendszeresen autózók számára ez egyáltalán nem meglepetés, különösen a kivezetőutakon tapasztalható őrület péntek délutánonként. A második legproblémásabb (és minden bizonnyal a második legforgalmasabb) nap a statisztikák szerint a csütörtök.

Velük szemben állnak másik végletként a vasárnapok, ezek a hét legbiztonságosabb, legnyugisabb napjai. A maradék négy nap statisztikáit nézve nagyjából azonos szinten mozog a balesetszám, a szombatok hozzák a hétfők-keddek-szerdák szintjét.

A napszakokat nézve a forgalom – különösen városokban jellemző – megugrását eredményező reggeli és a délutáni csúcsokban ütköznek egymásnak a legnagyobb számban a gépjárművek. A KSH négy darab 6 órás időszakra osztja a napokat, a reggel 6-tól déli 12 óráig tartó időszakot hajszállal előzi a feketelistán a 12-től 18-ig tartó időszak.

Sajnos régóta közismert és használt kifejezés a diszkóbaleset, ami a hétvégi éjszakák és hajnalok, jellemzően fiatalok által okozott és elszenvedett eseteit tartalmazza. Miközben 2021 első kilenc hónapjában a koronavírus-járvány miatt ideiglenesen rengeteg szórakozóhely ajtajára lakat került, sajnálatos módon ez nemigen mutatkozik meg a statisztikákban: 2021 számos szombatján és vasárnapján közel dupla balesetszámot látni a 0 órától reggel 6 óráig tartó időszakban ugyanazon hetek hétköznap éjszakáival összehasonlítva.