MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Kényelmes, praktikus és kitűnő motorválaszték

Kényelmes, praktikus és kitűnő motorválaszték

hvg.hu

A Skoda Fabia rengeteget fejlődőtt a harmadikről a negyedik generációra történő váltás során.

 

A legkisebb cseh nemcsak nagyobb, kényelmesebb és praktikusabb lett, hanem egyben a technikáját is jelentősen modernizálták, ráadásul a fogyasztását parasztvakító lágyhibridesítés nélkül is sikerült alacsony szinten tartani.

Más kérdés, hogy még szoknunk kell a tesztautó 10 millió forintos árát, hiszen mégis csak egy kisautóról beszélünk. Ez az ár persze a legerősebb és legjobban felszerelt kivitelre, annak is egy extrákkal megpakolt példányára vonatkozik, és a 10 millió forintos Suzuki Vitara korában talán már nem is annyira mellbevágó.

A belépőszintet az 5,3 millió forintos 80 lóerős Fabia Go jelenti. A 95 lovas Active 6,3 millió forinttól indul, a 110 lóerős Ambition kivitelért pedig alaphangon 6,7 millió forintot kell fizetnünk. A 150 lóerős Style csúcsmodell indulóára 8,5 millió forint, és hamarosan érkezik a sportos hangulatú Monte Carlo kivitel is.

A mai világban már annak is örülnünk kell, hogy a chiphiány és az ukrán helyzet miatt egyáltalán még folyik a Fabia gyártása, nem úgy, mint például az általunk nemrégiben kipróbált villanyautó, az Enyaq Coupé (és normál Enyaq) esetében. Az importőr idén 350 autó eladásával számol akkor, amikor a piac akár 6-700 Fabiát is fel tudna venni.