Tam_Bau
MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
Hunatom született

Hunatom született

telex.hu

Az új paksi cég vezetésében a magánpiacról ismert üzletemberek és politikai szereplők is helyet kaptak.

Egyelőre sok minden nem derül ki a társaság jövőbeli forrásairól és feladatairól.

Adott egy ma még „üres” állami cég, amelynek gyorsan változott a neve az elmúlt hónapokban. Az Opten szerint a Mátraérc Bányászati Zrt. átalakításával létrejött a Pozitron Pannónia Zrt. Ez a cég mindössze egy hónapig viselte a nevét, 2020. december 28. és 2021. január 21. között, amikor is megint névváltoztatás történt, és megalakult a Hunatom Innovációs és Gazdaságfejlesztési Zrt., írja a Telex.hu.

Ez a Hunatom erősen rímel a Roszatom, vagyis a nagy orosz nukleáris cég nevére, és nem is véletlenül. A társaság célja ugyanis a Paks 2 atomerőművel kapcsolatos hazai innovációk összefogása, illetve adott esetben az orosz nukleáris tudás továbbítása európai uniós megrendelők felé.
A Hunatomról a cégbírósági papírok alapján egyelőre túl sok minden nem derül ki, vélhetően előbb létre szerette volna hozni az állam, és majd későbbi határozatokkal rendelnek hozzá forrásokat, de az biztos, hogy egy kiemelten fontos állami cég lesz.
Profilja alapján tartozhatna Süli Jánoshoz, vagyis a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszterhez, de akár Palkovics Lászlóhoz, az Innovációs és Technológiai Minisztérium tárcavezetőjéhez is. Végül a cég felett Süli János gyakorolja a tulajdonosi jogokat, de érdekesség, hogy a vezetésben helyet kapott Palkovics egyik volt államtitkára, Weingartner Balázs is.

A Cégközlönyre hivatkozva írja a Telex.hu, hogy a cég elnök-vezérigazgatója, Berki Ferenc vagyonos informatikai üzletember. A 37 éves és eddig a közvélemény számára kevésbé ismert üzletember mérnök végzettségű, eddigi pályáján informatikai, távközlési és biztosításközvetítői cégeknél dolgozott, vagy ilyeneket tulajdonolt
A cégben vezető továbbá Lonkai Gabriella, aki a volt New York-i főkonzul (Horváth Gábor) volt felesége, diplomata, illetve it-tag lett Fritz József ismert szekszárdi borász is, az fb-be bekerült Tulassay Réka jogász is.

Azt egyelőre nehéz megállapítani, hogy a Mátraérc átalakítása csak azért kellett-e, mert ez az állami cég volt szabad és tevékenység nélküli, vagy azért, mert a társaságnál levő bányászati (például recski kitermelési) jogoknak valamilyen szerepük lehet az innovációkban, az építkezéshez nagy mennyiségben szükséges nehézbeton, betonacél gyártásában.
Mindenesetre az új cég első számú tevékenysége a kutatás-fejlesztés, a második azonban az ércbányászat, majd részletezve is a színesfémbányászat, vasércbányászat, uránbányászat.

Mivel a cég a paksi atomerőművel kapcsolatos fejlesztések, részben fizikai, részben az innovációk értékesítésével, felkarolásával foglalkozik, biztos, hogy a jövőben lényeges társaság lesz, már csak azért is, mert van egy olyan magyar állami remény, hogy Magyarországnak, mint olyan uniós államnak, amely először vesz a Roszatom ezen reaktorcsaládjából, a jövőben lehet valami speciális hídszerepe is, ami magyar nukleáris üzletet jelenthet.