Heim Pál, a kórháznévadó professzor dédunokája bár Budapesten született és évtizedekig ott is élt, ma már Várgesztesen rendezkedett be a családjával, és a vízen kívül semmilyen közműrendszerhez nem csatlakoznak. Házuk lebomló anyagokból épült, vendégházuk pedig mindenkinek megmutatja, hogyan lehet energia- és környezettudatosan élni.

A 2008-as gazdasági válságig Heim Pál is olyan életet élt, mint a legtöbb városi ember. Nem pazarolt, de nem is fordított különösebb figyelmet a környezet- és energiatudatos életvitelre. Ha elment kirándulni az erdőbe, összeszedte az eldobált szemetet, de arra nem figyelt, hogy például ne műanyag csomagolásban vegye meg a boltban árult élelmiszert. A romló gazdasági helyzet, az elszálló árak, a havonta érkező rezsiszámlák és a növekvő hiteltörlesztő részletek viszont nagyon elgondolkodtatták.

Mi történt ezután?

Ekkoriban írtam meg A hatalom szeretete, a szeretet hatalma című könyvet, ami egyfajta sorvezetője lett a saját életemnek. Nagyon leegyszerűsítve arra a következtetésre jutottam, hogy ha mindig kívülről várjuk a megoldást, a támogatást, életünk jobbra fordulását, akkor gyorsan elveszítjük az önállóságunkat. A külső tényezők, a társadalmi, gazdasági környezet visszahúzó erőinek a szorító fogságában nem leszünk képesek megtalálni a számunkra ideális megoldásokat. Hiszen csakis mi teremthetjük meg azt, amiben valóban jól érezzük magunkat. Az élet sajnos, vagy szerencsére, nem olyan, hogy majd egyszer, a távoli jövőben jó lesz. Most is az, csak észre kell venni a kis, boldog pillanatokat. Mert a kicsi szép és a kevés is lehet elég. Az a biztos, amit saját magam irányítok, vagy legalább úgy érzem, hogy bele tudok szólni az életem alakulásába, ha pedig hibázok, akkor a konklúziót is könnyebb lesz levonnom és adni magamnak egy második, vagy éppen sokadik esélyt.

Ez persze a városi létben nem könnyű dolog…

Ezért, és mert családot szerettem volna alapítani, a jövőnket vidéken képzeltem el. Ott, ahol a köszönés egy ismeretlennek még nem vált ki megütközést, és ha segíteni kell a szomszédnak, nem húzódnak vissza az emberek az otthon kényelmébe. Ahol a természettel történő együttélésnek még van tartalma. Mivel világéletemben nagy természetjáró voltam, az nem is volt kérdés, hogy erdei környezetben, fákban, növényekben gazdag területen kell keresgélnünk, de a fővárostól, a leendő nagyszülőktől sem szerettünk volna messzi kerülni. A feleségemmel bejártuk az egész országot, mire végül kikötöttünk Várgesztesen. Az évek alatt két szomszédos telket vásároltunk meg, az egyiken egy elhagyatott faház állt, a másikon pedig egy öreg, omladozó présház. Sok év munkával, rengeteg lemondással, tanulással, tervezéssel és a két kezünk erejét is maximálisan beleadva végül a saját terveim szerint építettük fel a házunkat és újítottuk fel a présházat.

Mekkora házat építettél végül?

Két gyerek mellé az ember legalább 100-120 négyzetmétert képzel el. A hely adottsága volt, hogy állami támogatást nem kaphattunk, így aztán szépen végiggondoltuk, hogy minek is kell egy ekkora ház? Hogy a sok helyiséget csak fűtsük, takarítsuk, és amikor majd kiröpülnek a gyerekek, kettesben bolyongjunk benne? Úgyhogy végül egy nettó 61 és fél négyzetméter alapterületű ház lett belőle, két kis hálószobával, és egy nagy nappalival, konyhával, vizesblokkal. Régi álmunk volt a gerendaház, amit masszív közeggyapot szigeteléssel láttunk el, így télen, ha kint mínusz 20 fokig csökken a hőmérséklet, a kandalló biztosította 20 fok a házban könnyen tartható, és fát is alig kell tenni a tűzre. Úgy szerettem volna megoldani ezt az otthont, hogy ha mi egyszer nem leszünk, és a gyermekeink esetleg máshol akarják az életüket élni, akkor a ház anyagai, a bútorok, tárgyak ne károsítsák a természetet, bomoljon le a ház úgy, ahogy van. Tehát nálunk nincs műanyag. Csak fabútorok vannak, illetve egy-két olyan műanyag használati tárgy, amire meg azt mondtam, hogy ha 400 évet kibír, akkor majd használja az, aki megtalálja.

Nem kellett ehhez rengeteg szakember?

Ahhoz, hogy sikerrel járjunk, nagyon alaposan el kellett mélyednem az önfenntartó élet, a természetes anyagokkal építkezés, az off-grid világ rejtelmeiben. Zömében külföldi weboldalakat, blogokat böngésztem, számtalan kinti közösséggel is felvettem a kapcsolatot, és az évek alatt megtanultam a napelemes rendszerekről, az energiatárolási technológiákról, az esővízgyűjtésről, a falszigetelésről, a fűtésről, a fáról, a kerti munkáról a biológiai szennyvíztisztításról szinte mindent, hogy aztán a gyakorlati életben is kamatoztathassam a megszerzett tudást. Modern homestead living, ahogy az angolszász térségben nevezik. Fenntartható, önfenntartó, megújuló, modern tanyasi élet. Permakultúra. Mélymulcsozás. Ezeknek a kifejezéseknek a mögöttes tartalma minden egyes nap új kihívásokat jelent, ez egy életre szóló tanulás. Egy elfelejtett tudás újraélesztése. Csodálatos felfedezés, amikor elkezded megismerni, majd érezni is a természet működését.

Mennyi időbe telt az építkezés?

Egy nagyon különleges alapozási technológiával ismerkedtem meg, ez a talajcsavaros alap, ami tiszta, gyors, erős, bármikor telepíthető. A ház alapja mindössze egy nap alatt kész volt, 10 nap alatt pedig tető alatt voltak a falak is. A földre telepített napelemes rendszert, az invertert, a hozzá kapcsolódó energiatárolóval saját számításaim alapján magam terveztem, sőt a legtöbb elemét én is építettem be, így 60 nap alatt be is tudtunk költözni fenyőillatú otthonunkba.

Milyen pluszmunkákkal jár az ilyen típusú ház működtetése?

Ha energetikailag nézzük, akkor a rendszer lelke a napelem. A napelemeket tisztítani kell, folyamatosan le kell húzni a havat, a port, a polleneket, és úgy kialakítani a rendszert, hogy télen vagy árnyékos időben is termeljen áramot. A biológiai szennyvíztisztító is igényli a törődést, a rendszeres karbantartást, a fölös iszap kiszárítását. A kertben rengeteg gyümölcsfánk van, a gyerekek felelősek azért, hogy a lehullott termés közül semmi se vesszen kárba. Ez éves szinten másfél, két tonna gyümölcsöt jelent, szóval nem kis munkáról van szó, a terményt pedig a feleségem dolgozza föl. A nagyobbik részéből élelmiszer készül saját fogyasztásra, a maradékból pálinkát főzünk. Az öreg présházból vendégházat hoztunk létre, hogy megismertessük az emberekkel, milyen egy ilyen típusú házban élni, és ha kedvet kapnak hozzá, akkor segítünk is az elszántaknak a megvalósításban.

Mi munkátok van még, ami folyamatosan zajlik?

Tény, hogy a csekkek elmaradásáért cserébe a nap 24 órájából 14-16 óra azzal zajlik, hogy valamit csinálsz. Mindig. Mindent magadnak kell megjavítanod, szétszedned, összeraknod. Fát vágnod, szennyvíztisztítót tisztítanod, a kertet gondoznod, a lehető legtöbbet kihoznod a napelemes rendszerből. Kiépítettünk egy komolyabb esővíztároló rendszert, a tisztított vizet pedig szintén öntözésre használjuk. Kapálsz, ásol, metszel, komposztálsz, mulcsot készítesz, tűzifát pakolsz, bútort készítesz a hulladék fából… Mi szeretjük ezt az életet, én nem is tudnám máshogy elképzelni, de nyilván kompromisszumokat is kell kötni. Kizárólag biológiailag 100%-ban lebomló anyagokat használunk, a mosást mosószódával oldjuk meg, általában a feleségem készíti a mosogatószert, sőt a dezodort is. A megfázásokat, betegségeket többnyire a kertben található gyógynövényekkel igyekszünk kikúrálni. Folyamatosan tanulunk, amihez alázatra van szükség. Senki sem úgy vág bele egy ilyen ház üzemeltetésébe, hogy mindenhez ért és mindent tud. Utána kell nézni, szakemberekkel beszélgetni, okosodni, figyelni az eredményeket és a hibákat. Persze mindenről leltárt is kell készíteni, a karbantartásokat pontosan vezetni kell. Szóval fizikailag és szellemileg sem árt edzettnek lenni. Egyszerű életet élni nem is olyan egyszerű…

Mennyit tudtok spórolni így?

Mivel az áramot a napelemek segítségével helyben állítjuk elő, mosógépet és mosogatógépet is használunk, de a hűtőnk például csak hatvanliteres a megszokott 200-300 helyett, és mélyhűtőnk nincs is. Amíg nem így éltünk, mi sem számoltuk ki, hogy pontosan mennyi élelmiszerre van szükségünk, itt, ha valami egy-két szelettel több, annak nincs helye, igaz, télen az ablakban tárolt élelmiszer nem romlik meg, de ez akkor csak néhány hónap. Ha zöldhulladékot termelünk, az mind megy a komposztba. Arra törekszünk, hogy a szemetest havonta csak egyszer kelljen üríteni. A víz óriási kincs, a perlátoroknak és a zuhanyzónak köszönhetően a hőszivattyús bojler által biztosított 100 liter meleg víz négyünknek 3 napig elegendő. Mivel a bojler is a napelemekről kapja az energiát, egy felhősebb időszakban ahhoz, hogy legyen elegendő meleg vizünk, még ezen a napi fejenként 10-15 liter vízen is fogunk. Öntözni esővízzel szoktunk, mert az jó a növényeknek, mindenhonnan összegyűjtjük és ecettel megbolondítva tároljuk, így nem poshad meg és a szúnyoglárvák sem élnek meg benne. Jelenleg a világ legtöbb részén méltatlanul alacsony áron jutunk hozzá a vezetékes vízhez, de elég csak az idei nyárra gondolva belátni, hogy ez a jövőben valószínűleg változni fog.

Teljesen megváltozik az életünk, a magyar emberek jövője, igaz?

A fogyasztói társadalomnak sokunk szerint vége van. Ez egy olyan dolog, amit tudomásul kell venni, és ami nem feltétlenül rossz. Az értékeinket másra kellene kihegyezni, egymásra, a társas kapcsolatokra, egymás segítésére, a környezet által megadott értékek maximális tiszteletben tartására, és nem arra, hogy mondjuk évente, kétévente, háromévente autót, mobilt vagy tévét vegyünk. Egyszer Tatabányára levittem a gyerekeket a hulladékhasznosítóhoz, és megmutattam nekik, hogy milyen bődületes mennyiségű szemetet visznek oda naponta a kukásautók. És hogy mennyi játékot dobnak ki például. Elhűltek, hogy vadonatúj játékok, bontatlan csomagolású új lapos tévék, elektromos quad, amiben lemerült az akkumulátor, mind a szemétben végzi. És ez nem a budai elit negyed, ez egy közepes méretű vidéki város. Napi 40-50 tonna hulladékot hoznak csak ebbe a hulladékhasznosítóba.

Azt gondolnánk, mostanában inkább spórolnak az emberek…

Az egyik oldalon szörnyülködünk, hogy milyen drága minden, a másik oldalon viszont még mindig pazarlás van. Nagyon-nagyon sokan nincsenek azzal tisztában, hogy milyen elképesztő jó dolgunk van itt Európában. Mert ha 800-1000 forint lesz az üzemanyag, akkor is sokan lesznek, akik egyedül ülnek majd az autóban. Nem akarunk metrózni, pedig például Budapestnek elképesztően jó a tömegközlekedése. Az igazság az, hogy 2008 előtt én is gyakran ott araszoltam a dugóban napi másfél-két órákat. Ami valahol agyrém, mert teljesen elpocsékolt idő az életből, aztán kifizeti az ember a parkolási díjat, és több tíz- vagy akár százezres pluszkiadást generál ezzel havonta. Más étteremből rendeli az ételt, méregdrága külföldi nyaralásokat tervez, így nem is csoda, hogy a megtakarítás egyre kisebb. Mi a gyerekekkel csak Magyarországon járunk kirándulni, és lehetőleg tömegközlekedéssel utazunk. Ez nem azt jelenti, hogy minden embernek így, vagy éppen aszkétaként kell élnie, de nagyon-nagyon sok mindenben szükség van a változásra. A jövő csak rajtunk múlik. A személyes hozzáállásunkon, a szemléletmódunk megváltoztatásán.

Szerinted mivel lehetne megmutatni az embereknek, hogy érdemes változtatniuk?

Ha a jelenlegi életmódunkat folytatjuk, akkor az olyan, mintha kollektív öngyilkosságot követnénk el. Az, amit az ember most csinál, és az, amit a fejlett nyugati civilizáció csinál évszázadok óta a világgal, az egyenes út a pusztulásba. Megértem Greta Thunberget, mert énbennem is kialakult a klímaszorongás, és nem magam miatt, hanem azért, mert családom van. A feleségemmel együtt nem szeretnénk, hogy a gyermekeink felnőttkorukban már csak könyvekből, filmekből és az emlékeikből ismerjék a téli havazás csodáját, és hogy 40 fokos, csapadék nélküli nyarakban szenvedjenek. Ha szeretjük a gyerekeket – állítólag a magyar emberek szeretik a gyerekeket, és odafigyelnek rájuk, családpolitikánk is erre utal –, akkor miért nem figyelünk erre? Milyen jövője lesz az utódainknak? Óvodától kezdve oktatnunk kéne a környezettudatosságot, a fenntarthatóságot, hogy miért kapcsoljuk le a villanyt, ha kimentünk a szobából, miért vegyünk fel inkább egy pulóvert, mint hogy feljebb tekerjük a fűtést, miért működik hatékonyabban az anyagcserénk, amikor mozgunk, miért ne vásároljunk fölösleges kacatokat, hulladékként a természetbe kerülő tárgyakat.

Fontos a mi példamutatásunk.

Nekünk, felnőtteknek kell példát mutatni és cselekedni, mert ezt mi rontottuk el. Tehát nem lehet azt várni a gyerekektől, hogy majd felnőttként ők oldják meg ezeket a kínzó, vészjósló helyzeteket, mert egyiket sem ők okozták. Nekünk kell letenni az autót, vagy a szomszédnak szólni, hogy figyelj, megyek a városba, nem ülsz be, vagy nem kell valami a boltból? Jövő héten meg te viszel el engem. Vagy segítünk egymásnak, ahogy a szüleink, nagyszüleink építkeztek: egyik évben az egyik ismerős házát építették, máskor a többiek segítségével a magukét. Ha most én odamennék valakihez Budapesten, vagy egy másik nagyvárosban, hogy figyelj, jössz segíteni, dolgozni, mert szeretnék egy garázst építeni, cserébe majd én is segítek neked, vajon mit felelne?

Mit tehet az, akinek nincs lehetősége ökoházat fenntartani?

Kicsiben kezdje el. Például csökkentse a hetente kidobott hulladékot, és erről készítsen egy listát. Felezze le a fürdésre használt vizet, vagy eleve egy kicsit langyosabb vízben zuhanyozzon. Ne a divatot kövesse, hanem vigyázzon a ruháira, próbálja megvarrni és nem kidobni azt, ami elszakadt, kilyukadt. Addig használjon egy műszaki cikket, ameddig működik, ne dőljön be az akcióknak, csak annyit és azt vásárolja meg, amire valóban szüksége van. Ha van egy kis kertje, érdemes egy komposztálót, magaságyást csinálni, azaz nem a legnehezebb feladatokkal kell kezdeni.

Legyen mindig egy kis sikerélmény. Nem kell 15 fokra állítani a termosztátot, mert az emberek nincsenek hozzászokva a hűvöshöz, nem edzettek, elkényelmesedtek. Kezdetnek legyen egy-két fokkal kevesebb a lakásban, és mérjük meg, számoljuk ki, hogy ezzel mennyit spóroltunk. Sokrétű feladat ez. Mindenkinek megvan a maga felelőssége.

A rezsicsökkentésnek így lenne értelme.

A rezsicsökkentés csökkentése mellett például kellene egy olyan üzenet is, hogy miért éri meg a spórolás az egyének szintjén? Mi szükséges ahhoz, hogy kisebb legyen a fogyasztásod? Mekkora megtakarítást jelent ez, és azt a pénzt mire tudjuk hasznosan felhasználni? Mondjuk egy napelemes rendszer első néhány paneljére, vagy egy hőszivattyúra, hogy aztán fokozatosan bővíteni tudjuk a rendszert. Amíg nem ösztönözzük az embereket a megújuló energiák használatára, a fogyasztás visszafogására, a hulladék csökkentésére, addig csak büntetésnek élik meg az új határokat. Ez pedig azzal jár, hogy a spórolás csak átmeneti lesz, addig tart, amíg nagyon muszáj, utána pedig visszaállunk a régi életmódunkra. Nem alakul ki a tudatosság, ha nem kapunk jutalmat akkor, amikor jól tesszük a dolgunkat. Lehet, hogy ez a válság 3-4 évig is eltart, és aztán minden visszatér a régi kerékvágásba. Csakhogy akkor a következőt már meg sem éljük.

Ha nem fogunk változtatni négy-öt év múlva sem az életmódunkon, akkor értelmetlen unokákról, dédunokákról, meg jövőről beszélni, mert nem lesz. Pedig az ember tanulékony, mindig annak köszönhettük a fennmaradásunkat, hogy ha elmagyarázták nekünk az ok-okozati összefüggést, akkor abból tudtunk tanulni.

Millió dolgot ki lehet találni a spórolás, a tudatos életmód jutalmazására, és ki is kell találni. Kérdés, hogy vagyunk-e elég okosak ahhoz, hogy a jövőnket úgy használjuk, mint hogyha most születnénk csak meg? Mi önszerveződő közösségekben cselekszünk és élünk azokkal, akik hasonlóan gondolkodnak és élnek. Azt is lehetne erre mondani, hogy mi vagyunk azok, akik már megtettük azokat a bizonyos lépéseket. Jó lenne, ha az emberiség egésze is hamar rálépne egy hasonló útra, mert egyre kevesebb az idő. A munkám egy jelentős része ezért éppen arról szól, hogy másoknak is megadhassuk mindazt a békét és harmóniát, amiben mi élünk.

• Heim Pál
• rezsicsökkentés
• energiatudatosság