Mai szemmel szinte hihetetlen, de 1803-ban az egyetlen lehetséges megoldásnak tűnt, hogy élő gyerekek testében juttassák el Európából a tengerentúlra a himlő frissen felfedezett oltását.

A közvetlen előzmény, hogy Edward Jenner angol orvos 1796-ban dolgozta ki a vakcinát. A történetnek ez a része eléggé közismert. Az orvos abból indult ki, hogy a fejőnők gyakorlatilag nem kaphatják el a himlőt. Akkoriban derült ki, hogy azért, mert ha az enyhe tehénhimlővel megfertőződnek, védettek lesznek a nagyon súlyos himlő ellen is. Jenner a himlős tehenek tőgyén jelentkező hólyagok váladékát használta oltóanyagnak, teljes sikerrel. Azóta minden vakcina a tehén (latin nevén vacca) előtt tiszteleg nevével.

A XVIII. századi Európában évente 400 ezer körül volt a himlő halálos áldozatainak száma, miután a fertőzöttek harmada belepusztult a betegségbe (a kontinens lakossága 1800 körül alig 200 millió volt). A túlélők bőre himlőhelyes maradt, és sokan megvakultak. Szokásban volt a gyerekeket csak akkortól családtagnak tekinteni, ha túlélték a himlőt.

IV. Károly spanyol király több rokona is így halt meg, köztük hároméves leánya, Mária Terézia. (Igaz, a királyi pár 14 gyermeke közül egyébként is csak hat érte meg a felnőttkort.) A személyes érintettségen túl volt benne jó adag gyarmatosító érdek is, de végül is a spanyol uralkodó igen fontosnak gondolta, hogy amerikai birtokain, ahol épp akkor tombolt heves himlőjárvány, ne pusztuljanak az emberek. Csakhogy a természetes vakcina élettartama tíz nap körül volt. Csomagolását megoldották ugyan – gyapotot itattak át vele vagy két üveglap közé zárták, viasszal szigetelve – de Amerika nem volt elérhető tíz nap alatt. Sőt, mivel az Újvilágban nemigen ütötte fel a fejét a tehénhimlő, nem is lehetett helyben vakcinát nyerni. Az uralkodó elfogadta tehát egy orvos, Francisco de Balmis merész ötletét. 1803 novemberében útnak is indult egy hajó La Coruñából Dél-Amerika felé.

• himló
• oltás
• történelem
• járvány