MENÜ
2024. árpilis 16.
Csongor
Davaj csaszi: orosz tisztek svájci luxusórákat foglaltak le Moszkvában

Davaj csaszi: orosz tisztek svájci luxusórákat foglaltak le Moszkvában

forbes.hu

Több millió dollár értékű svájci Audemars Piguet luxusórát foglaltak le orosz tisztek.

A BBC összefoglalója szerint az orosz szövetségi biztonsági szolgálat ügynökei az importhoz fűződő vámszabályok megszegésére hivatkozva hajtotta ezt végre a márka moszkvai képviseletében – nem sokkal azután, hogy Svájc hosszú múltra visszatekintő semlegességétől eltekintve a nyugati országokkal közösen szabott szankciókat Oroszországra az ukrajnai háború miatt.

A vállalat nem mellesleg beszüntette oroszországi tevékenységét az invázió óta, két moszkvai üzletükről a hivatalos honlap azt írja, hogy „ideiglenes zárva”.

Az Audemars Piguet modelljei jellemzően 921 ezer dollártól (durván 315 millió forinttól) érhetők el. Iparági szakemberek szerint Svájc a tavalyi évben 280 millió dollár (több mint 95 milliárd forint) értékben exportált karórákat Oroszországban.

Sőt, a svájci karórák piaca ennél még grandiózusabb lehet, hiszen vannak orosz vásárlók, akik konkrétan Svájcban boltolják le a maguk darabját.

Svájc hivatalosan nem kommentálta a hírt. A kormány a háború miatt már korábban betiltotta a svájci luxustermékek Oroszországba történő exportját, erről a svájci külügy úgy fogalmaz, miszerint okozhat némi zavart bizonyos svájci vállalkozásoknak, akik orosz földön is operálnak.