MENÜ
2024. október 5.
Aurél
Bemutatkozott a Mercedes új sportterepjárója

Bemutatkozott a Mercedes új sportterepjárója

villanyautosok.hu

Sorozatgyártása decemberben indul a Mercedes-Benz tuscaloosai gyárában, a vételár egyelőre nem ismert.

Tegnap este bemutatkozott a Mercedes-Benz EQ-sorozatának vadonatúj tagja, az EQE SUV. Aki ismeri a stuttgarti prémium márka elektromos kínálatát, az már a modellnévből is kitalálja, hogy egy, már kereskedelmi forgalomban kapható limuzin sportterepjáró változatáról van szó, éppen úgy, ahogyan az EQS szedánnal is csinálták a németek. Az EQE SUV a negyedik modell a Mercedes palettáján, amely a kezdetektől fogva elektromos autók alá tervezett EVA padlólemezre épült rá.

 


Ahogyan a szedán változatoknál, úgy az SUV kialakítású megfelelőnél is az EQE egy kicsivel kisebb az EQS-nél: 3030 milliméterre fekszik egymástól a két tengely, azaz kilenc centivel rövidebb tengelytávon igyekeztek tágas utasteret kialakítani a tervezők. A 4863 mm hosszú, 1940 mm széles, és 1686 mm magas városi terepjáró csomagtere 580 liter helyet kínál, amely 1675 literre növelhető az ülések ledöntésével.

 Az EQE SUV három teljesítményváltozatban gurul le a gyártósorról. Az 350+ jelzésű típus hátsókerék-hajtású, teljesítménye 215 kW 565 Nm forgatónyomatékkal. A 350 4MATIC már összkerékhajtással és két villanymotorral kínálja ugyanezt a teljesítményt, nyomatékból azonban több jutott neki, 765 Nm. A legerősebb változat az 500 4MATIC, amely 300 kW teljesítménnyel és 858 Nm nyomatékkal szaggatja az aszfaltot maga alatt, bevonva mind a négy kereket a hajtásba.

 

Az ECO, COMFORT, SPORT és INDIVIDUAL DYNAMIC SELECT programokon kívül a 4MATIC jelzésű típusok OFFROAD programot is kaptak a terepi vezetéshez, amihez a jármű hasmagassága 30 milliméterrel is megnövelhető. A COMFORT és a SPORT programokban a karosszéria automatikusan 10, illetve 20 mm-rel süllyed 120 km/h feletti sebességnél a szélellenállás csökkentése és a menetstabilitás növelése érdekében. Ha a jármű sebessége 80 km/h alá csökken, a karosszéria szintje visszatér a kiindulási helyzetbe.

Opcionális felszereltségként választható az akár 10 fokig kormányozható hátsó tengely, amivel a fordulókör 12,3-ról 10,5 méterre csökken.

Mindhárom típusban közös a 400V-os rendszer, amely maximálisan 170 kW-os DC töltési teljesítményt tesz lehetővé. Váltakozó áramú hálózaton való töltéshez 11 kW-os fedélzeti töltőt kap a vásárló alapfelszereltségként, opcionálisan viszont 22 kW is elérhető. Az autó Plug&Charge kompatibilis, azaz több mint 1800 európai IONITY villámtöltő-állomáson és több mint 700 németországi Aral állomáson azonnal elindul a töltés a kábel csatlakoztatását követően.

 

Az EQE SUV által elérhető maximális hatótávolság 590 kilométer, amely a belépő szintű típussal érhető el alapfelszereltséggel. A két összkerekes típus 547-558 kilométert tud megtenni egy teli töltéssel a WLTP szerint, ám extrákkal telepakolva már 459-480 km hatótávra kell számítani. Az EQE SUV lítium-ion akkumulátora tíz modulból épül fel, nettó kapacitása 90,6 kWh. A cellák kémiája nikkelt, kobaltot és mangánt tartalmaz, 8:1:1 arányban.

A korábbi elektromos Mercikből ismert MBUX Hyperscreen is a opcionális felszereltség része, ez 141 centiméter széles kijelzőt varázsol a sofőr és az anyósülésben helyet foglaló utas elé. Az EQE SUV természetesen OTA frissítések fogadására is képes, így szervizlátogatás nélkül telepíthetők javítások vagy új funkciók.