Tam_Bau
MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Az otthoni energiatárolásé a jövő

Az otthoni energiatárolásé a jövő

borsonline.hu

A napelemekkel kapcsolatban bejött egy új trend, miszerint felértékelődött az energiatárolás.

 

Jelentősen megnőtt a kereslet a megújuló energia hasznosítása iránt a rezsiváltozások bejelentését követően. Az átlagemberek számára már nem az a legégetőbb kérdés, hogyan pótolják az éjszakai fogyasztásukat, hanem az, hogy legyen áramellátásuk akkor is, ha a szolgáltató már nem tud biztosítani. A Bors is írt már róla, hogy ugrásszeren megnőtt a kereslet a napelemekre, ráadásul a beruházás megvalósításához állami támogatás is igényelhető. Ugyanakkor a fogyasztók több buktatóba is beleszaladhatnak. A szakember figyelmeztet: csak annyi napelemet tudunk használni, amit a hozzá kapcsolt inverter kezelni is tud, és azzal is érdemes számolni, hogy decemberben és januárban a rövid nappalok miatt kevesebb fény érkezik a napelemre, így szinte nulla lesz a termelésünk.

Bármilyen rendszert is választunk, ősszel, a napos órák csökkenésével a megtermelt villamos energia is csökken, a decemberi-januári hónapokban pedig az átlagos nyári termeléshez képest a tizedére csökken a termelt napenergia.

A napelemekkel kapcsolatban bejött egy új trend, miszerint felértékelődött az energiatárolás – mondta Kaszás Anikó, a SolvElectric Technologies Kft. ügyvezetője. - Ezért egyre inkább eltolódik a kereslet a sziget üzemű rendszerek telepítése felé, aminek lényege, hogy a napenergiát saját felhasználásunkra termeljük meg és tárolhatjuk azt akkumulátor rendszerekbe. Ez nem jár bonyolult és hosszadalmas – minimum 3-4 hónapos – engedélyeztetési feltételekkel, hiszen a szolgáltató hálózatára nincs lehetőségünk visszatermelni energiát, hiszen nincs is arra rákapcsolva, így csak mi tudjuk azt felhasználni” – magyarázta.

Hozzátette, az energiatárolással működő rendszer mérsékelni tudja a hálózatból elhasznált villamos energia mennyiséget, és a jelenlegi árak mellett akár 2-3 év alatt meg is térülhet a befektetés.