MENÜ
2024. árpilis 18.
Andrea, Ilma
A kilencszeres világbajnok Daciával indul a Dakar ralin

A kilencszeres világbajnok Daciával indul a Dakar ralin

hvg.hu

A kilencszeres ralivilágbajnok Sébastien Loeb lesz a Dacia egyik pilótája.

+2025-től a Dacia is beszáll gyári csapatként a tereprali világbajnokságba, a Renault csoporthoz tartozó román márka a T1+ osztályban, azaz a személygépkocsik között indul majd.

Denis Le Vot, a Dacia vezérigazgatója azt is megerősítette, hogy a pilóták a legjobbak közül kerülnek ki. Egyikük Cristina Guterriez Herrero, aki 2017-ben az első spanyol nőként teljesítette a Dakart a személyautó kategóriában.

A 31 éves hölgy már hétszer ment végig a világ talán legismertebb terepversenyén. A Dacia színeiben induló másik pilóta a 49 éves francia Sébastien Loeb, aki 2004-2012 között egymás után kilencszer lett ralivilágbajnok.

A Dacia sajtótájékoztatóján az is elhangzott, hogy a gyár saját mérnökeivel, illetve a brit Prodrive csoporttal együttműködve készíti fel járműveit a terepversenyekre. A Prodrive már „régi motoros”: 2020-2023 között a cég saját tervezésű autókkal és csapattal vett részt a bajnokságon, s tavaly és az idén is a második helyet szerezte meg az összetett versenyben. (Loeb és Gutierrez Herrero a Prodrive színeiben indult.)

A Dakaron részt vevő Dacia prototípusok az Aramco által szállított kísérleti szintetikus üzemanyagot használják majd. „Elkötelezettek vagyunk az alacsony karbonlábnyomú mobilitás mellett, és várjuk, hogy részt vehessünk a Dakaron a szintetikus üzemanyaggal. A legjobb pilótákkal és csapattagokkal indulva a többiek komoly vetélytársai leszünk” – mondta Le Vot.

A 2025-ös indulás előtt a Dacia – már a két híres versenyzővel – 2024-ben a marokkói futamon teszteli majd járműveit.