MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
A Gucci nagy összegekkel támogatja az állatvédőket

A Gucci nagy összegekkel támogatja az állatvédőket

marieclaire.hu

Komoly vállalást tett a luxusmárka: ezentúl fizetnek, ha valamelyik reklámkampányukban állat is szerepel.

Lovak, kutyák, hattyúk, flamingók: a Gucci kreatív szakemberei gyakran merítenek inspirációt az állatvilágból, sőt a divatkampányaikban is gyakran „szerepelnek” állatok – emlékezzünk csak a nemrég bemutatott divatanyagra, vagy arra a 2019-es fotósorozatra, ahol Harry Styles báránykákkal, kismalacokkal az ölében hirdette a cruise kollekciót. Egyáltalán nem véletlen hát, hogy a márka úgy döntött, beáll a Lion’s Share Fund kezdeményezés mögé, ahol a kihalás szélén álló mintegy 100 000 faj megmentésén dolgoznak. Az 2018-ban létrehozott alap eddig már komoly eredményeket tudott felmutatni az elefántok, az orángutánok és a tigrisek védelmében.

Általánosságban elmondható, hogy a reklámhirdetések 20 százalékában szerepel valamilyen állat, ennek ellenére a legtöbb cég csak nagyon keveset tesz az állatvilág védelméért. Ezért is példaértékű a Gucci vállalása, amelynek keretében minden egyes állatot szerepeletető hirdetés médiakiadásának 0,5 százalékát az alapba folyósítja. Ez az összeg is hozzájárul ahhoz, hogy a Lion’s Share Fund a következő öt évben évente mintegy 100 millió amerikai dollárból tudjon gazdálkodni. Az idő szorít, az elmút 50 évben az állatfajok fele ugyanis kihalt