Tam_Bau
MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
A család bankja

A család bankja

hirklikk.hu • fotó: portfolio.hu

Például az alapítványi formába került Szegedi Tudományegyetem költségvetését is a Gránit Banknál kezelik.


Méltán váltott ki nagy felháborodást az a bejelentés, hogy a Tiborcz István által felvásárolt Gránit Bank kezeli a jövőben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának fizetendő tagsági díjat. A magyar vállalkozói közösség nagyon nem kedveli ezt az intézményt – mondta a Klikk FM Politikai Nagyító című műsorában Dávid Ferenc közgazdász, a Vállalkozók Országos Szövetsége volt főtitkára.
A kötelező kamarai hozzájárulásról annyit tudni kell – jelezte –, hogy a magyar vállalkozói közösség, amely 800-900 000 embert jelent, nagyon nem kedveli ezt az intézményt és kamarai sarcként éli meg a befizetést. De eddig belenyugodtak, hogy évente 5000 forintot gyakorlatilag ellenszolgáltatás nélkül be kell fizetni, ezt egyszerűen csak „kamarai adóként” definiálták. Eddig a területi kamara által megjelölt banknak fizették az összeg száz százalékát, amiből tíz százalékot átutaltak az országos kamarának. „Most megfordult a kocka, a száz százalékot kell befizetni a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarába és ő osztja vissza a területiekhez”. Ez leginkább azért probléma, mert a helyi vállalkozókkal tartott közvetlen kapcsolat ezzel a központosítással fellazul – jelezte a szakmai aggályokat.

Dávid Ferenc ugyancsak súlyos problémaként említette, hogy december 30-án értesülhettek a vállalkozók arról, hogy a Gránit Bank 57 százalékkal Tiborcz István többségi tulajdonába került. „Ezzel olyan látszata van a dolognak, hogy egy ilyen, könnyen megszerezett, éves szinten 4-4,5 milliárd forintos bevételt kötelező módon egy bankhoz kell befizetni, nevezetesen a Gránit Bankhoz, amit most már nyugodtan nevezhetünk „Orbán családi bankjának”. Felvetette a kérdést, miként lehetséges az, hogy a 23 területi bank közül eddig egyik sem kötött szerződést a nevezett pénzintézménnyel, bár az MKIK elnöke, Parragh László szerint igen előnyös megállapodás született...

Azt is elgondolkoztató ténynek nevezte a közgazdász, hogy például az alapítványi formába került Szegedi Tudományegyetem költségvetését is a Gránit Banknál kezelik, miközben – információi alapján – az egyetem kuratóriumában többek között a pénzintézet vezérigazgatója is tag.

Dávid Ferenc szerint nagyon sok a kérdőjel, amint az sem tisztázott, hogy az MKIK nem csak a kamarai tagdíj 4-4,5 milliárdját központosította, hanem számos milliárdos tételű összeget is kezel. „Ilyenek az európai uniós pályázati pénzek, a szakképzéssel kapcsolatos állami támogatások. Felmerül bennem a kérdés: vajon ezeket a pénzeket is a Gránit Bank fogja kezelni?” A szakember úgy véli, az összefonódások gyanúját illene tisztázni. Reményei szerint az idén áprilistól, a parlamenti választás után mindebben változás áll be. Egyrészt a kötelező kamarai hozzájárulás „és az ezzel való seftelés megszűnik, valamint Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vonzó köztestületté válhat és komoly, vonzó köztestületté válik. Ma ugyanis az az általános tapasztalat, hogy nem a kamara van a vállalkozókért, hanem a vállalkozók vannak a kamaráért és egyszemélyi döntések alapján születnek meg ilyen intézkedések, mint hogy a Gránit Bankhoz kell befizetnie 900 000 magyar vállalkozónak a kötelező kamarai hozzájárulást” – mondta el több fontos szakmai témát is érintve dr. Dávid Ferenc a Klikk FM műsorában.

 

Forrás: Hírklikk